Phil Anselmo és a Down pörköltet főzött, majd döngölt a Hegyalján

forrás: Prím Online, 2013. június 28. 20:59

A Borsodi Hegyalja Fesztivál második napját a reggae-metal első számú képviselője, a Skindred és az ex-Panterás Phil Anslemo vezette Down uralta. Roppant erős volt a hazai felhozatal is a csütörtöki nap folyamán, hiszen a Road és a Depresszió tömegeket vonzó bulija mellett a The Carbonfools és az Irie Maffia szintén sikerrel vette az idei Hegy' küldetést. A harmadik napon már Ákos játssza a főszerepet, de a Szinti-rock elnevezésű turnéját a Hegy'-lakóknak is bemutató zenész oldalán a hazai alternatív/rock színtér krémje teszi tiszteletét Tokajban. Itt lesz velünk a Kiscsillag, az Anna and the Barbies, a Compact Disco és a Magashegyi Underground is. A nemzetközi vonalat ezúttal a már csütörtök reggel óta Tokajban táborozó és a fesztiválozókkal együtt mulató Anti-Flag erősíti. A Hegy’ Karriergyárban kiderül, hogyan javíthatják a pályakezdő fiatalok pozíciójukat az álláskeresés ködös rengetegében, míg a Magyar Teátrumban a Dzsungel Könyve is megelevenedik.

A Road és a Depresszió rendesen megszorongatta a Borsodi Nagyszínpad két esti főfellépőjét, de vitathatatlan, hogy előbb a már visszatérő vendégnek számító Skindred, majd nem sokkal később a Down is a lehető legmélyebben itt hagyta nyomát a fesztiválon és a közönség emlékezetében. Bár a The Devil Wears Prada busza kisebb eltévedés után gördült be a Tisza mellé, az amerikai metalcore csapat így is szédületes erejű koncerttel mutatkozott be a magyar közönségnek. Bemutatni már nem kellett senkinek, talán éppen ezért is fordult össznépi vokálozásba a The Carbonfools bulija, ahogy az Irie Maffia show-ja alatt táncperketté változott a Pepsi Színpad küzdőtere. A Zöld Sátorban Áts Károly vendégeskedésén tűzhették ki a képzeletbeli megtelt táblát, hiszen az év borászára rengetegen voltak kíváncsiak. A Malátabár színpadon Reso dubstep partyján egy gombostűt sem lehetett volna leejteni, de sokan gyűltek össze a Bouncing Souls koncertjére is. A tengerentúli punk együttes fellépését ráadásul az Anti-Flag csapata is megtekintette, hiszen amellett, hogy a pittsburghi banda már tegnap óta Tokaj utcáit járta, még jó barátságban is vannak a 'Souls tagságával.


A nagy közönségkedvencnek számító Anti-Flag esti koncertje mellett a Magna Cum Laude és természetesen Ákos nyújt látványban gazdag performanszt a Hegy' közönségének. A zenész a korai Bonanzás korszakát friss rock elemekkel keveri Szinti-rock elnevezésű turnéján, a 2084 album bemutatása mellett pedig egészen biztosan felcsendül a zseniálisra sikeredett Hurts remix nóta is. Az Ivan and the Parazol Woodstockot idézi majd meg, a Soerii and Poolek duó pedig a polgárpukkasztást tekeri a lehető legmagasabb fokozatra. Éjjel a Malátabárban előbb a brazil Mixhell, majd a brit Koan Sound adja a talpalávalót.


Az Adidas Originals street art parkban az extrém sportbemutatók mellett akár hatalmas festmények elkészítésébe is beszállhat bárki. A Magyar Teátrumban a Dzsungel Könyve sztorija elevenedik meg, de ugyanitt tart előadást ismét Puzsér Róbert is, akinek szerdai közönségtalálkozóján is hatalmas érdeklődősereg verődött össze.


A Hegy' Karriergyárban Badár Sándor mellett rengeteg állásinterjúra, munkahelyi problémák kezelésére és egyéb, elhelyezkedés terén hasznos információra lehet szert tenni, miközben folyamatos sörnyeremények várják az odaérkezőket.
A napsütéses időben remek kikapcsolódást nyújthat egy bringás túra Tokaj fenséges dombjainak tövében, vagy akár kenut is bérelhetnek a vízi romantikázásra vágyók.

Ákos hálás a Hegyalja fesztiválnak


A zenész fellépése előtt adott interjúban kifejtette, hogy a Hegyalja volt az első olyan évekkel ezelőtt, mely teljes egészében hagyta őt kibontakozni koncertjén, nem szorította korlátok közé és nem próbálta meg lecsupaszítani az előadását: „A produkciónk integráns része, hogy miként szólalunk meg, hogy nézünk ki a színpadon. Akkoriban egyedül a Hegyalja volt képes ezt elfogadni és minden feltételt biztosítani számunkra, úgyhogy a remek helyszín mellett emiatt is hálásak vagyunk a Hegyaljának”.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

"Pénz, de honnan? 2024."

Beindultak és egész évben kitartanak az előnyös pályázati kiírások kkv-knak, és sorra hirdetik meg a KAP, az agrárium idei pályázati kiírásait. A "Pénz, de honnan? 2024" roadshow utolsó, budapesti állomásán június 20-án is sok új kedvezményes, támogatott forrást hoznak az előadók Közép-Magyarország kkv-döntéshozóinak és az agrárium szereplőinek.

2024. május 28. 20:37

A fejletlen töltési infrastruktúra lassítja az autóipar elektromos átállását

Sikeres évet zárt a MAGE és a hazai járműipar. Az elmúlt évben a MAGE intenzíven tartotta a kapcsolatot az Európai Autógyártók Szövetségével (ACEA). Ma már az európai szövetséggel egyetértésben az a vélemény, hogy az autóipari vállalatok dekarbonizációs elkötelezettsége mellett, minden tagországi szövetségnek lobbiznia kell, hogy kormányaik támogassák az átállást segítő feltételek biztosítását az EU-ban. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó elvárások teljesítéséhez szükség van egy európai szintű egységes töltési infrastruktúra kiépítésére. Interjú Krisztián Róberttel, a MAGE elnökével.

2024. május 28. 20:16

Szoftverfejlesztő diák nyerte a Nagy Diák TudatosNet Tesztet

Egy debreceni, szoftverfejlesztőnek készülő diák, Tóth Sándor Benedek nyerte az országos Nagy Diák TudatosNet Teszt döntőjét. A 16 éves tanuló több mint 16 ezer indulóból lett az első az országos versenyen, amely célja többek közt az volt, hogy a diákok játszva szerezzenek hasznos ismereteket az internet biztonságosabb használatáról, és meg tudják védeni magukat az ártalmas tartalmaktól.

2024. május 28. 19:00

Tiltás helyett beszélgetés: így válhatunk tudatos digitális szülőkké

Nem kérdés, hogy a mai gyerekek már egy olyan digitális korba születtek, ahol egészen kicsi kortól mindennapossá vált az eszközhasználat. Az internet azonban számos veszélyt rejt magában, amire gyakran sem a gyerekek, sem a szülők nincsenek felkészülve. Bár a kütyühasználat tiltása kézenfekvő lehet, hosszútávon egyáltalán nem megoldás, főleg ha a szülői példán keresztül is ezt látják a gyerekek. De akkor hogyan válhatunk tudatos digitális szülővé? Egyáltalán mik jelentenek veszélyt az online térben? A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány segítségével összegyűjtöttük azokat a hasznos tippeket, amelyeket a mindennapokba beépítve már ma tehetünk gyermekünk online biztonságáért.

2024. május 28. 17:38

Az LG két kutatási beszámolóját mutatták be egy AI technológiai konferencián

Május 7-11. között, a Bécsben megrendezett International Conference on Learning Representations (ICLR) 2024 konferencián mutathatta be kutatási eredményeit az LG Electronics (LG). A rengeteg beérkezett pályamű közül az LG kutatási dokumentumait a legjobb egy százalék közé választották, így bekerültek a konferencia programjába. Mindez jól szemlélteti az LG kutatási erőfeszítéseinek jelentőségét, és megerősíti a cég pozícióját a kulcsfontosságú AI technológiák fejlesztésének éllovasaként az olyan területeken, mint például a robotika, a metaversum és az intelligens otthonok.

2024. május 28. 16:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52