"Hétdimenziós" mozi hódít Sanghajban
Tömeges, interaktív videojátékra emlékeztető "7 D-s" mozi hódít Sanghajban, ahol a várakozásokat felülmúló sikert arató próbaüzem után ősszel nyithat az első ilyen filmszínház.
A különleges mozi szeptember elején a kelet-kínai metropoliszban megrendezett nemzetközi tudományos és művészeti kiállítás keretein belül mutatkozott be, a helyi Qing Yu Intelligent Systems Engineering vállalat kezdeményezésére.
A cég a már korábban létező 2-3-4 D-s mozi koncepcióját fejlesztette tovább: a hetedik fokozat a háromdimenziós vizuális élményen túl 4 D-s elemeket, vagyis mozgó, rázó, vibráló székeket, extra látvány- és speciális elemeket, így például villámot, illatokat, füstgépet, szelet, vízcseppeket is használ. Igazi különlegessége, hogy a valós életet imitáló elemek mellett a nézők "kapcsolatba léphetnek" a filmmel, és egy többszereplős videojátékhoz hasonlóan befolyásolhatják annak kimenetelét.
Ez a városban kísérleti jelleggel bemutatott három filmben egy-egy játékpisztoly használatával vált lehetővé. A "7 D-s" mozi nagy sikert aratott, a filmek iránt élénk érdeklődés mutatkozott, amelyet az órák alatt elkelt jegyek és az órás várakozást jelentő hosszú sorok is jól példáztak.
A kísérleti üzem sikerét látva a vállalat ötmillió jüanos (185 millió forint) beruházással egy állandó "7 D"-s mozi létrehozását tervezi a városban. A 10-15 perces filmekért az átlagos jegyeknél némiképp többet, mintegy 50 jüant (1900 forint) kérnek majd el - írta korábban a Shanghai Daily napilap. Kínai sajtóértesülések szerint jövő tavasszal Pekingben, nyáron a közép-kínai Honan tartományban nyílhatnak további létesítmények, és nagy érdeklődés esetén a "7 D-s" mozik felbukkanása az ország többi részén is biztosan várható.
Kapcsolódó cikkek
- A Mozi24 már Windows Phone-on is elérhető
- HP technológiával száguld a DreamWorks Animation "Turbó" című filmje
- Az Alleban mérkőztek meg a Samsung csúcsmobiljáért
- Filmkölcsönzés a Samsung Smart TV-ken
- Új funkciókkal és smart TV applikációval bővül a Telekom Moziaréna szolgáltatása
- A T-Mobile révén magyarok is szerepet kaphatnak az első igazán interaktív hollywoodi játékfilmben!
- Az internet az orosz mozi halála
- Nehéz helyzetben a digitális technika terjedésével a vidéki mozik
- Jó hír a mozi-mánisoknak: megújult a Mozi24 iPhone alkalmazás
- 3D filmek 2D-ben
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.