A CES 2024 kiállításon mutatja be a Samsung az „MI mindenkinek” jövőképét

forrás: Prím Online, 2024. január 9. 20:59

A Samsung a CES 2024 kiállításon mutatta be mesterséges intelligenciára irányuló jövőképét, amelyben felvázolja, hogy a technológia miként teszi lehetővé, hogy a felhasználók az eszközeiket intuitívabb módon és kényelmesebben használhassák. A vállalat legfontosabb partnereivel együtt ismertette elképzeléseit a sajtókonferenciáján, hogy részletesen bemutassa a jövőkép hátterében álló technológiákat, valamint, hogy az új eszközök és szolgáltatások hogyan aknázzák ki a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket, és könnyítik meg a mindennapi életet.

 

Jong-Hee (JH) Han, a Samsung Electronics alelnöke, ügyvezető igazgatója, valamint a DX (Device eXperience) divízió vezetője azzal nyitotta meg a sajtótájékoztatót, hogy a mesterséges intelligencia miként támogatja a csatlakoztatott technológiákat abban, hogy javítsák a felhasználók mindennapi életét, miközben nem keltenek feltűnést és a háttérben maradnak. A JH Han és munkatársai által felvázolt stratégia a mesterséges intelligencia szerepére összpontosított, amely egyszerűen és hasznosan fokozza a csatlakoztatott élményeket. A vállalat számos olyan eszközt és szolgáltatást mutatott be a sajtótájékoztatón, amelyek segítenek mindezen célok elérésében.

 

„A mesterséges intelligencia megjelenésével okosabb és színvonalasabb élményeket kínálhatunk, amelyek jelentős hatással lehetnek mindennapi életünkre – mondta Jong-Hee (JH) Han. – Az erős teljesítményt kínáló eszközeink széles termékpalettájának, valamint a nyílt együttműködésre irányuló törekvéseinknek köszönhetően az MI és a hiperkapcsoltság mindenki számára elérhetővé válhat.”

 

Az MI-alapú vizuális kijelzők és digitális készülékek új élményeket teremtenek az otthonokban

 

A CES 2024 kiállításon megrendezett sajtótájékoztatón Jonathan Gabrio, a Samsung Electronics America összekapcsolt élményekért felelős központjának vezetője azt mutatta be, hogy az MI-technológia hogyan alakítja át a vizuális kijelzők és digitális eszközök használatát. 

 

A Samsung Neo QLED 8K QN900D modell NQ8 AI Gen3 beépített processzort tartalmaz, amely elődjénél nyolcszor több AI-alapú neurális hálózattal és kétszer gyorsabb neurális feldolgozó egységgel (NPU) rendelkezik. A Samsung Neo QLED 8K a processzorral automatikusan felskálázza az alacsony felbontású tartalmakat, hogy 8K minőségű nézői élményt nyújtson, míg az MI Mozgásjavítás Pro funkcióval élesíti a gyorsan mozgó képsorokat. A Samsung Neo QLED 8K Adaptív hangerőszabályozás Pro (Active Voice Amplifier Pro vagy AVA Pro) funkciója mesterséges intelligenciával elemzi a beszédhangot és a háttérzajokat, az optimalizált audióval a felhasználó úgy érezheti magát, mintha egy stadion első sorában vagy akár egy moziban ülne. A Samsung Neo QLED 8K Tizen OS Home funkciója a legújabb alkalmazásokat, személyre szabott tartalmakat és szolgáltatásokkal kapcsolatos javaslatokat kínál, hogy fokozza a felhasználói élményt.

 

 

A Samsung inkluzív funkciókat kínál a különböző igényű nézőknek. A Samsung Neo QLED készülékének jelnyelvi funkciója a hallássérült felhasználók számára könnyen vezérelhető gesztusokkal, míg a gyengén látóknak az Audio Felirat funkció valós időben alakítja át hangzó szöveggé a feliratokat.

 

Továbbá a Samsung bemutatja az új The Premiere 8K-t, a 150 col átmérős kijelzőjű készülék a vállalat első olyan projektora, amely vezeték nélküli 8K átvitelt kínál. A felhasználók a The Premiere 8K projektorral otthonuk kényelmében a teljes értékű moziélményt teremthetik meg. 

 

A Samsung audiokészülékei között mutatja be a testre szabható Music Frame hangszórót, amely észrevétlenül beleolvad a felhasználók otthonába. A Music Frame a Q-Symphony-nak köszönhetően összehangolódik a Samsung tévéivel és hangprojektoraival, így minimális erőfeszítéssel szélesebb tartományú basszushangzást, és a kettős beépített mélynyomók térhatású hangzását hozza el a nappalikba.

 

A Samsung jelentősen fejlesztette guruló MI-robotját, a Ballie-t is, amelyet először a CES 2020 kiállításon mutatott be. A Ballie a felhasználó társává „érett”, mivel más okoseszközökkel is együttműködik. A robot személyre szabott szolgáltatásokat nyújt, elvégzi a kevésbé kedvelt feladatokat, és képeket, valamint videókat vetít a falra, hogy a felhasználók bárhol megtekinthessenek olyan, a mindennapjaikat érintő alapvető információkat, mint az időjárás vagy egyéb lényeges tartalmak.

 

A Samsung mesterséges intelligencia technológiája a háztartási eszközeire is kiterjed a kényelmesebb mindennapok és a hatékony feladatvégzés érdekében, megkönnyítve akár a házimunkát, takarítást. Az új Bespoke AI Laundry Combo, kombinált mosó- és szárítógép, MI Hubbal és egy 7 colos LCD-kijelzővel – amely egy intuitív vezérlőközpontként működik a mosás kezeléséhez – egyszerűsíti és áramvonalasítja a mosási és szárítási folyamatokat. Személyre szabott élményt kínál azáltal, hogy emlékszik a felhasználók szokásaira és gépi tanulás útján ciklusokat, mosási programokat javasol. Nemcsak a ruhák, hanem az otthoni környezet tisztítására is kompakt megoldást hoz a Samsung MI-technológiája a hamarosan megjelenő Bespoke Jet Bot Combo porszívó- és felmosórobottal. A korábbi robotporszívó-termékcsaládhoz képest továbbfejlesztett MI Tárgyfelismerés funkcióval még több tárgyat képes megkülönböztetni, valamint érzékelni a foltokat és helyiségeket. A Bespoke Jet Bot Combo működés közben felismeri a padló típusát – a szőnyeg hosszával egyetemben –, és ennek megfelelően alakítja a beállításait.

 

Szorosabb kapcsolódások a felhasználók és az eszközök között a térbeli mesterséges intelligencia révén

 

Jaeyeon Jung, a SmartThings ügyvezető alelnöke és vezetője kiemelte, hogy az MI technológia milyen izgalmas és új módokon befolyásolhatja a felhasználók és eszközeik közötti kapcsolatot, beleértve a Samsung SmartThingsre vonatkozó elképzeléseit: minél több Samsung-eszközt használ egy személy, annál intelligensebbé válnak ezek a készülékek, és annál jobban megértik és támogatják a mindennapi életet.

 

Ennek a jövőképnek a kulcsa a térbeli mesterséges intelligencia: segít az eszközöknek megérteni a felhasználó életterét és rutinjait, ezáltal személyre szabottabb megoldásokat nyújt az otthoni teendők elvégzéséhez, háztartás vezetéséhez. A SmartThings a LiDAR távolságmérő technológiát alkalmazza a csatlakoztatott eszközökön – például a robotporszívókon, hogy digitális alaprajzokat hozzon létre –, így a felhasználók könnyen ellenőrizhetik az összes eszközük állapotát és helyét. Várhatóan az idei évben a SmartThings továbbfejlesztett, részletgazdag 3D térképnézetet is bevezeti, amely a Samsung okostelefonokon és tévékészülékeken is elérhetővé válik. Továbbá egy QR-kód segítségével a felhasználók könnyedén hozzáadhatják a családtagjaikat és barátaikat a SmartThings ökoszisztémához, így a háztartás minden tagja létrehozhatja saját rutinjait.

 

 

Az intelligens érzékelők és a mesterséges intelligencia segítségével a SmartThings képes akár észlelni a szokatlan eseményeket, például egy esést, és riasztásokat küldeni a kijelölt családtagoknak és gondozóknak. Továbbá a Galaxy SmartTag2-nek köszönhetően a felhasználók figyelhetik háziállataik tevékenységét és digitálisan tárolhatják az azonosító információkat az okos nyomkövető nyakörvre vagy hámra való rögzítésével.

 

Továbbá a Bixby virtuális hangalapú asszisztens továbbfejlesztetett mesterséges intelligencia funkcióival elősegíti, hogy az okosotthonok még hatékonyabbá váljanak – fejtette ki Jaeyeon Jung, ügyvezető. A Bixby képes lesz automatikusan a legmegfelelőbb eszközökhöz irányítani a parancsokat a felhasználó tartózkodási helyének és tevékenységeinek ismerete alapján.  Az olyan kulcsfontosságú technológiák, mint a Multi Device Wakeup ébresztő funkció, a megosztott kommunikációs protokollal kombinálva lehetővé teszik, hogy a Bixby meghallgassa a parancsokat a szobában lévő összes eszközzel, de aztán csak a legmegfelelőbb eszközön hajtsa végre a kért műveletet. Így, ha egy felhasználó a konyhában tartózkodik, és éppen egy receptvideót néz a Family Hub hűtőszekrényen, és azt kiálthatja: „Hey, Bixby! Play music!” („Hé, Bixby! Játssz zenét!")  – ekkor a felhasználó okoshangszóróján indul el a zene, míg a videó megszakítás nélkül folytatódik a Family Hub-on.

 

A vállalat tévéi a Samsung Daily+ szolgáltatással egyre inkább válhatnak az okosotthon funkcióinak irányítóközpontjává, miközben számos egyéb szolgáltatáshoz is hozzáférést biztosítanak. Ezek közé tartozik a videóhívások lebonyolítására szolgáló ConnectTime vagy az Edzéskövetés, amelyen keresztül az edzésadatok átvihetők a Samsung okosóráira. A Samsung bejelentette az új Samsung Now+ szolgáltatást is, amely a tévé bekapcsolása nélkül is megjeleníti a felhasználók otthonát érintő információkat, például az időjárást vagy a háztartás védelmét szolgáló biztonsági kamerák élőképét. A felhasználók – a SmartThings funkcióihoz hasonlóan – hangutasítással is megtekinthetik ezeket az információkat.

 

Otthon és autó – összekapcsolva

 

A Samsung az autóipar területén is fejlesztéseket jelentett be, kezdve a Hyundai Motor Grouppal kötött együttműködését. A Samsung és a Hyundai szándéknyilatkozatot írt alá, amelyet a CES 2024-et megelőzően jelentettek be. A megállapodás értelmében a felhasználók hozzáférhetnek a Home-to-Car és a Car-to-Home szolgáltatásokhoz a SmartThings alkalmazáson keresztül. 

 

„A Hyundai Motor Group szoftver-vezérelt járműveivel összekapcsolható a SmartThings: az applikáció a Hyundai, a Kia és a Genesis járművekkel is kompatibilis. Az intelligens kapcsolódásnak köszönhetően ügyfeleink járművei új funkciókkal bővülnek – nyilatkozta Haeyoung Kwon, a Hyundai Motor Group Infotainment Fejlesztési Központjának és SDV Kivitelezési Alosztályának vezetője az együttműködés kapcsán. – A Hyundai Motor Groupnál mindannyian nagyra értékeljük a Samsunggal való partnerségünket, és izgatottan várjuk az új funkciókat, amelyeket az okosabb kapcsolódás révén a járművekben is elérhetővé teszünk.”

 

A SmartThings segítségével a felhasználók távolról is adhatnak hangutasításokat autójuknak, ilyen például az ülés előzetes felfűtése vagy az ablakok nyitása, zárása. Sőt, az alkalmazással az otthoni funkciók is vezérelhetővé válnak a járművekből. A felhasználók automatikusan nyithatják és zárhatják a garázskapukat is az autó helyzete alapján, valamint szabályozhatják az otthoni hőmérsékletet – mindezt hangutasításokkal hajthatják végre.

 

A Samsung tovább mélyítette a HARMAN-nal fennálló hosszú távú együttműködést is, a vezetési élmény fokozása jegyében. Michelle Gattuso, a HARMAN termékmenedzsmentért felelős alelnöke beszámolt a két vállalat által kifejlesztett új technológiákról: „A Samsung fogyasztói technológia terén szerzett tapasztalatának és a HARMAN autóipari szakértelmének egyesítéséből olyan forradalmi szolgáltatások születtek, mint a HARMAN Ready Care, a Ready Vision és Ready Display. Most azonban a Samsunggal való együttműködés még szorosabbá válik annak érdekében, hogy tovább fejlesszük az utastéri ökoszisztémán belüli élményeket.”

 

A Ready Care a vezető biztonságára összpontosít: mélytanulási neurális hálózati technikákat alkalmaz a vezető mozgásának és kognitív éberségének figyelésére, valamint személyre szabott emlékeztetőket és figyelmeztetéseket küld. Ezenfelül a Ready Care már képes azonosítani, hogy az utasok felnőttek vagy gyerekek, és ennek megfelelően módosítani a légzsák kioldási beállításait.

 

A Ready Visionnel – a kiterjesztett valóságnak köszönhetően – intuitív kijelző jelenik meg a szélvédőn a vezető látóterében, amikor csak szüksége van rá. Például a sofőrök hozzáférhetnek egy térképhez, amely valós időben frissül az útvonalak szerint, valamint javaslatokat kaphatnak a leggyorsabb útvonalra vagy arra, hol tudnak megállni kávézni. Egy másik HARMAN termék, a Ready Upgrade lehetővé teszi az autógyártók számára, hogy gyakran frissítsék járművük hardverét és szoftverét. Ezáltal a járművek hosszabb ideig őrzik korszerűségüket, hatékonyságukat.

 

 

A biztonságra és az adatvédelemre összpontosít az eszközein a Samsung

 

A mesterséges intelligenciával rendelkező, szorosan összekapcsolt eszközök jövőjében a biztonság és a személyes adatok védelme kiemelkedő fontosságú. Shin Baik, a Samsung Mobilélmény és biztonsági csapatának munkatársa a vállalat biztonsági megoldásairól beszélt, amelyek a hiperkapcsolt korszak alapját képezik. 

 

Az egyik ilyen megoldás a Samsung Knox Matrix, amely mostantól végponttól végpontig terjedő titkosítást biztosít számos Samsung Galaxy okostelefonon és okostévében. A technológia lehetővé teszi, hogy az eszközök monitorozzák egymást a biztonsági fenyegetések azonosítása és elkülönítése érdekében. A Knox Vault, amely a Samsung legnépszerűbb eszközeinek némelyikén már segít a felhasználói adatok biztonságban tartásában, most kibővült, hogy több, a SmartThings által összekapcsolt eszközt is megvédhessen, például a Samsung Neo QLED 8K okostelevíziót is. Emellett a Samsung nagy technológiai vállalatokkal kötött partnerségei lehetővé teszik, hogy a biztonságot és az adatvédelmet a felhasználók egyedi igényeikhez igazodva használhassák ki.

 

A Samsung előrelépéseket tesz a felelős energiagazdálkodás és a hozzáférhetőség terén

 

A Samsung a mesterséges intelligenciát fenntarthatósági törekvései megvalósítására is kihasználja, olyan megoldásokkal, mint a SmartThings MI Energiamód, amely automatikusan optimalizálja az áramhasználatot és így energiahatékonyabbá teheti a Samsung készülékeket. Ezek a funkciók bizonyítják, hogy az MI technológia nemcsak a mindennapokat könnyítheti meg, de lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy tudatosabban éljenek.

 

A Samsung és a Tesla új együttműködésének köszönhetően a SmartThings Energy még hasznosabbá válhat otthon és a házon kívül is. A SmartThings Energy a Tesla olyan mindennapi használatú eszközeihez csatlakozhat, mint a Powerwall energiatároló, a Solar Inverter (napelemes inverter), a Wall Connector (fali gyorstöltő) vagy az elektromos járművek. További előny, hogy a SmartThings Energy és a Tesla applikáció Powerwall Storm Watch (viharfigyelő) funkcióját szinkronizálva a felhasználók a csatlakoztatott Samsung tévéjükön és mobiljukon is riasztást kaphatnak a közelgő viharokról, így felkészültebben nézhetnek szembe az áramszünetekkel és -kimaradásokkal. A SmartThings az MI Energiamód aktiválásával a felhasználók meghosszabbíthatják a Tesla Powerwallban tárolt tartalékenergia felhasználási idejét.

 

A Samsung új funkciókkal növeli a készülékek akadálymentességét is, például a digitális készülékek reagálnak az érintés nélküli gesztusokra. Emellett a mobilkészülékek automatikusan generált feliratokat biztosíthatanak a hívások során, a tévék és kijelzők pedig a feliratokat beszédhanggá alakítják egy új, mesterséges intelligenciával működő funkció segítségével. A gyengén látók további támogatása érdekében a Samsung TV-k új, Relumino módja lehetővé teszi, hogy a különböző képességű felhasználók együtt nézzenek tévét, vizuális beállításokkal vagy anélkül. Így mostantól mindenki egyszerre élvezheti együtt az otthoni szórakozást.

TV ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36