A Kingston Technology már 13,3 millió SSD-t szállított 2019 első félévében

forrás: Prím Online, 2019. október 8. 14:10

A Kingston Technology bejelentette, hogy több mint 13,3 millió SSD-t szállított 2019 első hat hónapjában, amit a TrendFocus piackutató cég által gyűjtött adatok igazolnak. Ezzel az óriási mennyiséggel a Kingston globálisan a harmadik legnagyobb SSD-szállítónak számít a Samsung és a Western Digital után, ami jól érzékelteti a világ vezető független SSD-gyártójaként szerzett piaci erejét és pozícióját. A világszerte szállított SSD-mennyiségnek összesen 11,3 százaléka származott a Kingstontól az idei első fél évben.

„A TrendFocus kutatási adatai szerint idén minden kategóriában tovább emelkedett a leszállított SSD-k mennyisége. Az eredmények alapján a szállított termékek többsége kliens SSD, de az NVMe PCIe értékesítése is nőtt a hiperskálázható környezetekben tapasztalt, élénkülő keresletnek köszönhetően. 2019 első hat hónapjában a NAND szállítások is bővültek, és a NAND-lapkák ára minden eddiginél alacsonyabb szintet ért el, erősítve ezzel az SSD-k iránti keresletet” – mutatott rá Don Jeanette, a TrendFocus alelnöke.

 

„A TrendFocus megállapításai igazolják a Kingston független SSD-szállítóként szerzett iparági pozícióját és jelentőségét. A Kingston 32 éve a nagy teljesítményű memóriamegoldások megbízható szállítója. Az elmúlt évtized során minden szinten megjelentek ügyfeleink körében a Kingston SSD-i – a rendszerük gyorsításához SSD-re váltó magánemberek éppúgy elkezdték használni őket, mint a világ legnagyobb számítási felhőket üzemeltető adatközpontjai. A Kingston mindenhol jelen van. Ez az eredmény egy egész csapat munkájának gyümölcse, így ezúton is köszönetet mondunk a sikerünkben osztozó partnereinknek, beszállítóinknak és ügyfeleinknek” – nyilatkozta Tony Hollingsbee, a Kingston SSD-üzletágának EMEA-régióért felelős vezetője.

 

 

 

A TrendFocus adatai szerint a Kingston piacvezető, 27,3%-os részesedéssel rendelkezik a 2,5″ méretű kliensmeghajtók szegmensében. Október 21-én jelenik meg a vállalat következő generációs KC600 SATA 2.5″ kliens SSD-je. Az új meghajtó a TCG Opal 2.0 szabványt teljes mértékben támogató, nagy teljesítményű tárolósorozat része a már jelenleg is elérhető UV500 SATA és a KC2000 és A2000 PCIe NVMe SSD termékekkel együtt. A 256 bites AES-hardvertitkosítású SSD-k jól beilleszthetők a magánfelhasználók és a vállalati ügyfelek biztonsági stratégiájába is, ami különösen fontos napjainkban, hiszen egyre gyakoribbak az internetes támadások és adatszivárgási incidensek. 

 

A kliensszektor mellett a Kingston a nagyvállalati SSD-piacon is egyre inkább megkerülhetetlen szereplő. A vállalat még az idén bevezeti portfóliójába a nagyobb áteresztőkapacitást és IOPS-teljesítményt igénylő adatközpontokba és munkaállomásokba szánt DC1000M U.2 NVMe SSD-t. Ez a meghajtó az adatközpontokba készült nagyvállalati SSD-család tagja lesz, amely a megbízható szolgáltatásminőséget (QoS) és konzisztens teljesítményt kívánó, nagy olvasási teljesítményt igénylő és vegyes munkaterhelésű szerverkörnyezetekre fókuszál. 

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Energiatakarékosság az ASUSTOR-ral!

Az áramszámlák világszerte meredeken nőnek, ASUSTOR NAS viszont segít abban, hogy adataid elérhetők legyenek és pénzt takaríts meg.

2024. március 27. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05