Az ajándékozás örömével lepi meg ügyfeleit a Vodafone
A Vodafone idén kilép a karácsonyi szolgáltatói akciók megszokott medréből és egy teljesen egyedi, a szeretet ünnepéhez és a Vodafone digitalizációs törekvéseihez illeszkedő koncepciót valósít meg. Ez az Adni JóDolog, mellyel a Vodafone ügyfelei egész decemberben digitális ajándékokkal lephetik meg szeretteiket, melynek költségét a szolgáltató állja*.
A karácsonyi időszak az ajándékozásról szól, arról, hogy meglepjük mindazokat, akik számunkra kedvesek. A szolgáltatók is rendre megajándékozzák ilyenkor hűséges ügyfeleiket, jellemzően adattal, vagy percekkel. A Vodafone Magyarország azonban idén csavar egyet a megszokott gyakorlaton és az ajándékozás örömével, illetve a karácsony egész decemberre való kiterjesztésével lepi meg ügyfeleit: itt az Adni JóDolog! A karácsonyi kiegészítő a MyVodafone applikációban érhető el, a szolgáltató digitális hűségprogramján, a JóDolgok Programon belül. Az interaktív platform folyamatos újításai közé tartozik a most indult Adni JóDolog elnevezésű karácsonyi aktivitás is.
A kiegészítő a karácsony azon gondolatiságán alapul, miszerint jobb adni, mint kapni – mindenkinek, aki kedves nekünk! Nem kell, hogy a szeretet ünnepe csupán a szűk családi körre és két napra korlátozódjon. A szolgáltató arra bíztatja ügyfeleit, hogy tágítsák ki az ajándékozotti körüket és osszák meg mindenkivel a karácsony örömét, december folyamán bármelyik nap, hiszen a költségeket a szolgáltató állja. Az Adni JóDolog minderre lehetőséget biztosít, hiszen segítségével a Vodafone ügyfelek egész decemberben digitálisan ajándékozhatnak bárkinek, akinek csak szeretnének (feltétel, hogy az illetőnek legyen magyarországi, +36-os előhívójú mobiltelefonszáma).
„Úgy gondoljuk, az igazán minőségi szolgáltatás ott kezdődik, hogy a kötelező elemeken túl folyamatos innovációt és törődést kínálunk ügyfeleink számára. Ezt a törekvésünket testesíti meg az Adni JóDolog is, mellyel szerettünk volna a megszokottól eltérően, de a karácsony szellemiségéhez tökéletesen illeszkedve örömet szerezni ügyfeleinknek. A folyamatosan fejlődő adatelemzési módszereinknek köszönhetően releváns ajándékjavaslatokat kínáló Adni JóDolog a karácsony lényegét testesíti meg innovatív, digitális köntösben. Remélem sok-sok embernek, ajándékozónak és ajándékozottnak okozunk majd ezzel örömet” – ismertette az Adni JóDolog lényegét Carra Anita, a vállalat lakossági szolgáltatások üzletágának vezérigazgató-helyettese. Hozzátette, hogy érdemes időről időre ellátogatni a MyVodafone applikáción belül a JóDolgokhoz, hiszen a Vodafone-osokat itt újabb és újabb meglepetések, érdekes tartalmak várják.
_____________
* A kapcsolódó, december 31-ig felhasználható SMS-ek költségét a Vodafone 20 SMS-ig állja (a lépés nem Vodafone-os ismerős megajándékozása esetén nem kihagyható). Az elszámolás nem garantálható, hogy a meglepetéshez kapcsolódóan történik.
Kapcsolódó cikkek
- A Vodafone Magyarország mérnökei segítenek a Mangkhut szupertájfun sújtotta Fülöp-szigeteken
- November 22-ig még lehet pályázni Vodafone Főállású Angyalnak
- A Vodafone továbbra is a legvonzóbb munkahelyek között
- Az idei tanévben újjászületik a Vodafone Digitális Iskola Programja
- A Vodafone 1+1 ünnepi készülékkedvezménnyel kedveskedik a családoknak
- Új Vodafone telefon azoknak, akik többre vágynak
- Dr. Beck Györgyöt választotta elnökévé az NJSZT
- Meglepetéssel indul a jubileumi Főállású Angyal pályázat
- A Vodafone csatlakozott az EU Code Week kezdeményezéshez
- Az 5G az európai élvonalba röpítheti a magyar gazdaságot
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).