Az új Bing a mobilokra és a Skype-ra is megérkezik

Kütyü Magazin, 2023. március 2. 18:20

Három héttel ezelőtt a Microsoft bejelentette az új Bing és Microsoft Edge bevezetését, mint olyan új eszközöket, amelyek egy másodpilótához hasonlóan segítik majd a felhasználókat az interneten való szörfölésben. Február 7. óta 169 országban több mint egymillióan váltottak jegyet erre az izgalmas „repülőútra”: ennyien használják a Bing előzetes verzióját, és a csatlakozók száma napról napra tovább nő.

A Microsoft bejelentette, hogy az új Bing előzetese a Bing és az Edge mobilapplikációiban is megjelenik. Ezzel egyidőben a Microsoft a Skype-ra is bevezet egy új, mesterséges intelligenciával megtámogatott Bing verziót.

 

 

A bejelentés legfontosabb részletei:  

  •   Új Bing és Edge mobilapplikáció: Tisztában vagyunk azzal, hogy a keresések 64 százalékát ma már mobiltelefonokról indítják el. Ezért tettük elérhetővé a Binget és az Edge-et mobilapplikációs formában is: ezek a megoldások az okostelefonokon is legalább olyan jó másodpilótaként szolgálnak, mint a desktopon.   
          –  Az iOS és Android telefonokon már letölthető a megújult és izgalmas felhasználói élményt ígérő Bing. A Bing ikonra koppintva egy, a desktop verzióból már jól ismert chat indítható el.
  •   Mesterséges intelligenciával megtámogatott Bing a Skype-on: A Bing Skype verziójának előzetese is a mai naptól érhető el. Az app a felhasználók minden kérdésére valós időben ad hasznos válaszokat, és akkor csillogtatja meg igazán a képességeit, amikor épp a barátaikkal vagy családtagjaikkal beszélgetnek.  
          –  A Microsoft jelenleg tanulmányozza és finomhangolja az új képességeket annak érdekében, hogy más kommunikációs platformokra, például a Teams-re is bevezethesse azokat.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09