Így vigyázhatunk jobban a családi emlékekre
A penész az egyik legrosszabb dolog, ami egy videókazettával történhet. Jobb esetben csak felületi penészről van szó, amitől még a kazetta megnézhető, rosszabb esetben bemászik a rétegek közé és szabályosan összeragasztja a szalagot. A problémát megelőzhetjük, ha megfelelő körülmények között tároljuk a VHS-eket, de akkor sem biztos, hogy kukába kerülnek a családi emlékek, ha már megtörtént a baj.
A VHS minden túlzás nélkül forradalmasította az emberek életét. Utat nyitott az otthoni mozizás élményének, és olcsó alternatívát kínált a családi emlékek megőrzésére. Sikere az olcsóságában és a könnyű kezelhetőségében rejlett, amivel a régi, celluloidalapú filmtekercseket szélsebesen kiszorította a piacról. Viszont nem örökéletű a VHS kazetta sem.
A legtöbb digitalizálással foglalkozó szakértő, ha meglátja a penészes videókazettát, azonnal vissza is adja a tulajdonosának, mivel szennyezett állapotban nem tanácsos betenni a lejátszóba.
“A penésznek, lévén hogy az is gomba, vannak spórái. Amikor betesszük a kazettát a lejátszóba, a fejegység kihúzza a szalagot, rajta a penésszel, ami a nagy sebességű mozgástól lehullik a lejátszóban. Onnan pedig könnyedén fertőzi tovább a következő kazettát. Sőt a fejegységet is elkoszolja, így a szalagról egyre rosszabb minőségű képet tud adni a lejátszó, míg végül marad a hangyaháború. Ha pedig nem csak felületi a penész, hanem rendesen beivódott a belső rétegekbe is, akkor az orsó szorul, a szalag pedig szakad, akár 4-5 cm-enként is” – mondta Stier-Nemes Lenke, az Emlékmentő Digitalizáló Stúdió kommunikációs vezetője.
Hogyan tároljuk megfelelően a VHS-eket?
A 80’-as évektől az analóg VHS kazetták több évtizeden át álltak az emberiség szolgálatában. Esküvők, születésnapok, nyaralások, de a kedvenc filmjeink és családi emlékeink is ezekre kerültek. Az egykor nagy becsben tartott videókazetták ma már sokszor pincékben, padlásokon vagy garázsokban várják a sorsukat, miközben tulajdonosaik mit sem sejtenek arról, hogy az adathordozók károsodnak.
“Az egyik fő ellenségük a penész, ami elsősorban a fűtetlen, szellőzés nélküli, esetleg párás helyeket kedveli. A penész először csak a szalag szélein jelenik meg, de az idő múlásával a felületére is átterjed. Így tehát érdemes szobahőmérsékleten, száraz helyen tárolni a videókazettákat. A legjobb, ha egy légmentesen záródó dobozba tesszük őket a lakás egy olyan pontjára, ahol stabil hőmérséklet uralkodik. Így attól is megóvhatjuk a szalagot, hogy egy óvatlan kisegér megrágja, vagy hogy pókotthonná változzon a kazetta” – tanácsolta az emlekmento.hu szakértője.
Lenke hozzátette: fontos tudni, hogy a mágnesszalag nem bírja jól az extrém hőmérséklet változásokat, így a kerti sufnik kerülendőek. Gondoljunk csak bele, hogy ezekben a helyiségekben nyáron 40-50 fok is lehet, télen pedig kemény mínuszok is. Ugyanígy a tűző nap sem tesz jót neki, hiszen a műanyag tok az UV fénytől erősen öregszik.
Mit tehetünk, ha már penészes a kazetta?
Habár sokan nem bajlódnak vele, az ország néhány pontján vannak olyan digitalizálással foglalkozó szakértők, akik speciális módszerrel meg tudják menteni a penészes VHS kazettákat is.
“Ilyenkor szét kell szerelni a VHS-t, és speciális tisztítófolyadékokkal letakarítani a szalagot. Ez első körben általában egy felületi tisztítás, amit szükség szerint akár többszöri vegyszeres áttekercselés is követhet. Ezt a munkafolyamatot ráadásul nem is lehet gépesíteni. Nem tudni előre, hogy milyen feszítésnél szakad a szalag, ez akár néhány méterenként is változhat a penészesedés súlyosságától függően. Az egyik legrosszabb állapotú VHS kazettát konkrétan centinként kellett lefejteni az orsóról, és nagyjából 3 napig küzdöttek érte az Emlékmentős kollégák, de végül egy egészen jó minőségű felvételt lehetett menteni egy olyan esküvőről, amelyen még ott volt a rajongott dédi mama” – árulta el Stier-Nemes Lenke, az Emlékmentő Digitalizáló Stúdió kommunikációs vezetője.
Kapcsolódó cikkek
- A YouTube „VHS gombbal” tiszteleg az 57 éves a videókazetta előtt
- Nyugodjék békében a VHS
- 30 éves a VHS
- Áprilisban érkeznek a 8,5 GB-os DVD+R lemezek és meghajtók
- Dupla tárkapacitású DVD-t fejlesztett ki a Philips
- HP DVD Movie Writer dc3000: videóból DVD!
- A merevlemezek lehetnek a VHS kazetták utódjai
- D-VHS a DVD leváltására
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az ABB tovább bővíti energetikai portfólióját
Az ABB bejelentette, hogy megállapodást írt alá a Siemens Kínában működő szerelvény részlegének felvásárlásáról. Az akvizíció bővíti az ABB piaci jelenlétét, és kiegészíti regionális ügyfélkínálatát az okosépületek piaci szegmensében.
Megvette a Netflix a Marsra magyar! első évadát
A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című sorozat első évada május 15-én került fel a Netflixre, ahol már másnap bekerült a Top10 legnézettebb TV Show közé Magyarországon. A döntés, hogy egy márkával közösen létrehozott magyar sorozat megjelenik hazai és nemzetközi streaming platformokon is, rendkívüli siker a hazai médiaiparban.
A Xiaomi a “Red Bull Can You Make it?” kalandverseny nemzetközi partnere
A Xiaomi bejelentette, hogy a vállalat lesz az idei “Red Bull Can You Make It?” verseny globális partnere. A “Red Bull Can You Make It?” a világ különböző pontjairól érkező, kalandvágyó csapatoknak szervezett, izgalmas, Európát átszelő kalandverseny, mely május 28-án Berlinben ér véget.
A Lufthansa Systems Hungária második alkalommal nyerte el a „Megbízható Munkaadó” díjat
A Lufthansa Systems Hungária sorozatban második alkalommal nyerte el a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) által, pályázat útján odaítélt „Megbízható Munkaadó” díjat. A kitüntető címmel azokat a cégeket ismerik el, amelyek kiemelkedő vállalati kultúrájuknak köszönhetően példamutató módon gondoskodnak kollégáik munka- és életkörülményeiről. A „Megbízható Munkaadó” díjat a szakmai zsűri az idei évtől 3 évre ítéli oda a sikeres pályázók részére.
Profi tippek a tudományos anyagok hatékony olvasásához BOOX tabletekkel
A tudósoknak, kutatóknak és diákoknak a kutatási cikkek olvasása olyan, mintha egy tudástornyot építenének. Minden tégla egy-egy információt képvisel, amit alaposan megvizsgáltak, hogy biztosítsák a zökkenőmentes integrációt a teljes szerkezetbe. Tekintettel az információsűrűségre, a tudományos művek olvasása mindig tanulságos, ugyanakkor megterhelő. A produktivitás javításához megfelelő módszerekre és eszközökre van szükségünk.