Kezdődik a mobilos fotózás új korszaka

forrás: Prím Online, 2022. május 25. 19:22

A Xiaomi, a fogyasztói elektronikai termékek és okoseszközök globális, vezető gyártója, valamint a minőség iránti évszázados és rendíthetetlen elkötelezettségéről, innovatív technológiákról és a német szakértelmet övező bizalomról ismert Leica hivatalosan bejelentették, hogy a mobil képalkotás területén stratégiai együttműködési megállapodást kötnek egymással. Az első olyan okostelefont, amelynek képalkotó technológiáját a két vállalat közösen fejlesztette ki, júliusban fogják bemutatni.

A 2010-ben alapított Xiaomi jelenleg a világ harmadik legnagyobb okostelefongyártója. Tizenkét évvel ezelőtti megalapítása óta a Xiaomi következetesen kitart missziója mellett, amelynek értelmében a vállalat „kimagasló minőségű termékeket állít elő, amelyeknek az árait úgy állapítja meg, hogy lehetőleg minden ember számára elérhetővé tegyék az innovatív technológiákat, ezzel az életminőségük javítását.” Okostelefonjait és egyéb eszközeit több mint 100 országban és régióban árusítják. A kutatás-fejlesztésre fordított erőforrásainak és hosszútávú technológiai befektetéseinek köszönhetően, ma a Xiaomi a fogyasztói elektronikai termékek és az okos gyártósorok kialakításának egyik vezető innovátora. A vállalat a képalkotó technológiák területén is nevet szerzett magának, hiszen többek között az optikák, chipek, algoritmusok fejlesztésében szerteágazó tapasztalatokra tett szert. A Xiaomi a mobil képalkotás szakértője, így kivételes fotózási élményt kínál a felhasználóinak, legyen szó portréról, éjszakai- vagy pillanatfelvételekről.  

 

 

Az elmúlt több mint száz évben a Leica Camera az utcai fotózás, mint műfaj úttörői által kedvelt, kis súlyú kamerákat, és világszínvonalú, a fotósok által rajongott objektíveket alkotott. A nagy műértéssel és szakértelemmel gyártott Leica kamerák, amelyeket a brandet jellemző „piros pöttyről” lehet felismerni, a német mérnöki tudás csúcsteljesítményei. Ezek a fogyasztók újabb és újabb generációit hódítják meg, akik manapság is „a Leica képminőséget” szeretnék elérni, és szert tenni a gyár egy-egy mesterremekére. A Leica azzal, hogy ilyen termékeket állít elő felülmúlhatatlan precizitással, számos ismert fotóművészt és feltörekvő tehetségeket nyert meg magának szerte a világon.  

 

A Xiaomi és a Leica ugyanazt vallja a mobil képalkotásról. Mindkét vállalat áttörést jelentő technológiai újításokkal és jobb képminőséggel szeretné tovább fokozni az optikai teljesítményt és a fotózás élményét a mobilos képalkotás új korszakában. 

 

„A Xiaomi a legjobb felhasználói élmény megteremtésére törekszik, és mindig is szerette volna mélyebben feltárni, milyen lehetőségek rejlenek még az okostelefonos fényképezésben. A Xiaomi és a Leica abban állapodott meg, hogy támogatni fogják egymás törekvéseit és fejlesztési elképzeléseit, miközben nagyra értékelik mindkét iparág eredményeit és a kettejük együttműködéséből származó előnyöket. A most létrejött partnerségi megállapodás nagyban támogatja a Xiaomi képalkotó technológiák fejlesztését érintő stratégiáját. Eddigi együttműködésünk során, amely kiterjedt az optikai designra és az esztétikai orientációkra, az innovatív technológiákra, a termékfejlesztés filozófiájára és a képalkotást érintő preferenciáinkra is, sikerült rendkívüli módon elmélyíteni a közös gondolkodást, jól összecsiszolódtunk” – mondta el Lei Jun, a Xiaomi Csoport elnök-vezérigazgatója.  

 

„Megtiszteltetés volt bejelenteni a hosszútávú, stratégiai együttműködésünk létrejöttét a Xiaomival. A Leica és a Xiaomi egyaránt magas minőséget képviselő, globális márkák és már az eddigi együttműködésünk is azt szolgálta, hogy a mobilos fotózás új korszakát hozzuk el a vásárlóinknak. Meg vagyunk győződve arról, hogy az első olyan prémium kategóriás mobiltelefon, amelynek képalkotó megoldásait együtt fejlesztettük ki, látványos bizonyítékát fogja adni annak az előrehaladásnak, amelyet együtt elértünk. A fogyasztóinknak kivételes képminőséget fogunk nyújtani a Leicára jellemző klasszikus esztétikai jellemzőkkel, továbbá korlátlan lehetőséget arra, hogy kibontakoztathassák kreativitásukat, megnyitva előttük a mobil fényképezés új korszakát” – mondta el Matthias Harsch, a Leica Camera AG vezérigazgatója. 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05