Kutatás: a magyar gyerekek háromnegyede videójátékozik

forrás: Prím Online, 2021. október 31. 14:49

A 6-18 éves magyar gyerekek háromnegyede játszik videójátékkal, közülük minden negyedik naponta egyszer, minden nyolcadik viszont naponta többször is ezzel tölti az idejét. A videójátékozó gyerekek átlagosan hetente 8 órát, azaz egy teljes munkanapot fordítanak erre a hobbira. A 10-16 év közötti fiúk szeretik leginkább ezt a kikapcsolódást, a legtöbben okostelefonon és konzolon játszanak valamilyen verseny- (pl. autó) vagy stratégiai játékot. A gyerekek többségével nem gyakran, de előfordult már, hogy elmulasztotta napi teendőit a játék miatt, és az is, hogy nem az életkorának megfelelő játékkal játszott – derült ki a Good Gamer kutatásból. 

A Good Gamer felmérést a Generali a Biztonságért Alapítvány (GABA) megbízásából az eNet készítette abból a célból, hogy feltárják a gyerekek videójátékozási szokásait, és a magyar szülők a felelős videójátékozás témáiról való gondolkodását. Az eredményeket több ütemben, folyamatosan teszi majd közzé a GABA. Az online kérdőívet több mint 800 szülő és közel 600 gyermek töltötte ki.

 

A kutatás egyik jelentőségét az adta, hogy a videójáték-függőség 2019-ben hivatalosan is felkerült az Egészségügyi Világszervezet (WHO) betegséglistájára, melynek értelmében a videójátékokkal kapcsolatos zavarokra immár létező betegségként tekintenek a WHO-nál. Az új besorolás 2022. január 1-től lép hatályba*. 

 

Ha a szülő videójátékozik, a gyerek is 

A kutatás eredményei szerint a 6-18 éves magyar gyerekek 76%-a játszik videójátékokkal, a fiúk és a 10-16 évesek körében ez az arány még ennél is magasabb. A videójátékozás tehát ma már megkerülhetetlen téma szülőként, de elterjedtségében fontos a szülői példa és gondolkodás: azoknak a szülőknek ugyanis, akik maguk is szoktak videójátékozni, nagyobb eséllyel játszik a gyermeke is. A videójátékozó szülők 92%-ának, míg a videójátékkal nem játszó szülők csupán 55%-ának játszik a gyermeke.

 

 

A legtöbben az okostelefonjukon FIFA-znak 

A Good Gamer felmérés kitért arra is, hogy milyen eszközökön játszanak leggyakrabban a gyerekek. Mivel egy korábbi kutatás**  már kimutatta, hogy a gyermekek 77 százaléka használ okostelefont, talán nem meglepő, hogy játszani is ezen szoktak a legtöbben (74%). A második legnépszerűbb platform a konzol (42%), míg laptopon, PC-n, és tableten a gyerekek harmada játszik.

 

Játéktípusok szerint a sport- versenyjátékokkal (pl. FIFA, Need for Speed stb.) és a stratégiai játékokkal (pl. Civilization, Stracraft stb.) játszanak a legtöbben, de a top játékműfajok közé tartoznak még a lövöldözős játékok is, mint a Call of Duty vagy a Counter Strike. 

 

A gyerekek 7 százaléka 20 óránál is többet játszik 

A 6-18 éves gyerekek 24 százaléka legalább naponta, 12 százalékuk viszont akár naponta többször is játszik. A megkérdezett gyerekek harmada (32%) hetente többször, de nem napi rendszerességgel tölti ezzel a hobbival az idejét. Ugyanakkor a válaszadók 7 százaléka heti 20 óránál is többet tölt valamilyen képernyő előtt – az ő heti játékidejük tehát eléri vagy meghaladja egy félmunkaidős állás időtartamát. Összességében hetente átlagosan 8 órát töltenek a videójátékozó gyerekek játékkal.

 

A Good Gamer kutatásból az is kiderült, hogy a gyerekek többségével (76%) nem gyakran, de előfordult már, hogy elmulasztotta napi teendőit (pl. leckeírás, elpakolás stb.) a játék miatt, és az is igen gyakori, hogy egyszer-egyszer idősebbeknek való játékkal játszanak (65%). 

 

Most akkor sok vagy kevés a heti 8 óra játék? 

„Heti 8 óra kicsivel több, mint napi egy óra. Ezt az időmennyiséget általában össze lehet egyeztetni más feladatokkal és szabadidős tevékenységekkel, vagyis nem vesz el időt más fontos tevékenységektől (pl. sport, művészetek, barátokkal töltött idő). A nemzetközi kutatások eredményei ennél magasabb napi átlagos óraszámot közölnek, körülbelül két órányit. Ami fontos – és egybeesik az Amerikai Gyermekorvosok Társaságának ajánlásával is – az az, hogy a gyerekeknek napi 8-10 órát kell aludniuk, körülbelül 1 órát javasolt mozogniuk (pl. sport), el kell végezniük az iskolai és otthoni feladataikat, megfelelően kell táplálkozniuk, és javasolt a lefekvés előtti egy órát képernyőmentes tevékenységekkel tölteni. Amennyiben ezek mind megvalósulnak, a fennmaradó időben nyugodtan megengedhetik a szülők a videójátékokat is” – véli Király Orsolya, az ELTE PPK Pszichológiai Intézetének kutatója. 

 

___________________

*  https://www.who.int/news/item/25-05-2019-world-health-assembly-update

**  https://hvg.hu/tudomany/20200213_huawei_gyerekek_okostelefon_hasznalata

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Energiatakarékosság az ASUSTOR-ral!

Az áramszámlák világszerte meredeken nőnek, ASUSTOR NAS viszont segít abban, hogy adataid elérhetők legyenek és pénzt takaríts meg.

2024. március 27. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05