Száz többletpont jár az innovációs verseny dobogósainak

forrás: Prím Online, 2021. január 18. 19:35

„Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi a húsz év alatti fiataloknak szóló innovációs versenyt, az első fordulóra 140 projektötlet érkezett” - jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese elmondta: a 30. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen legjobban szereplő fiatalok ösztöndíjban részesülnek, a dobogós helyezettek pedig 100 plusz pontot is kapnak a felsőoktatási felvételin.

Schanda Tamás kifejtette: „A kormány célja az, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, ehhez elengedhetetlen, hogy a megfelelő ismeretek, szaktudás mellett innovatív szemlélettel is rendelkezzenek.” A zsűri javaslata alapján 82 pályázat jutott tovább a második fordulóba, így 113 fiatal versenyezhet az összesen 2,5 millió forint ösztöndíjért. Idén a dobogós helyezés sokat nyom a latban az egyetemi felvételin, 100 többletpontot fog érni, és támogatásban részesülnek a legeredményesebb felkészítő tanárok, középiskolák is. 

 

 

A 2020/2021-es tanévben meghirdetett versenyre tavaly november végéig lehetett projektötletekkel jelentkezni. A különleges megmérettetésen a 20 év alatti fiatalok saját önálló, innovatív projekt keretében vállalkoznak egy-egy általuk fontosnak tartott kihívás megoldására. Dr. Jakab László professzor, a zsűri elnöke elmondta: „Elsősorban a probléma megközelítésének eredetiségét és kreativitását értékeltük, a terv tudományos értéke és megvalósíthatósága alapján választottuk ki a legígéretesebb pályázatokat.”

 

Dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke kimagaslóan erősnek látja az idei mezőnyt: „Örülünk, hogy ilyen jól sikerült a középiskolás diákok és tanárok mozgósítása, hiszen minden eddiginél több pályázat érkezett. A megújuló hazai innovációs közösségben kulcsszerepet játszanak a tehetséges fiatalok, akik a tudományos utánpótlást, a kutató-fejlesztő szakemberek új generációját jelentik.”

 

Az első fordulóból továbbjutott versenyzők főként informatikai és műszaki problémák megoldását tűzték ki célul. A részleteikben kidolgozott projekteket 2021. április 1-ig kell beadni. A zsűri április végén ítéli majd oda a több mint 2,5 millió forintnyi ösztöndíjakat, ekkor választják ki azt a három pályázatot is, amelyek az európai döntőn képviselhetik Magyarországot.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09