Egyetemközi informatikai központ

Széll Zoltán, 1999. április 2. 12:10
Négymilliárd forintba került a BME és az ELTE által közösen használt új épület, amely a két egyetem krónikus helyhiányát és informatikai oktatásának gondját enyhíti.
A fenti összegből az építkezést, a kábelezést és a bútorozást oldották meg, valamint ebből finanszírozták az Informatikai Központ laboratóriumainak felszerelését.

A nyolc laboratóriumba 15-15 PC került, 350 MHz-es Pentium II alapú, multimédiaképességekkel kibővített Gateway munkaállomások, amelyeket két Digital Alpha szerver (4100 és 8200), hat Gateway NT szerver és két Nokia információs terminál egészít ki. A felhasználók már rövid használat után is elégedettek a számítógépekkel, de a feladatok mennyisége miatt számukat előreláthatóan növelni kell, mégpedig laboronként 25-30 munkaállomásra. Windows- és Unix-környezetek, relációs adatbázis-kezelők, 4 GL alkalmazások, CASE-eszközök és speciális szoftverek futnak a gépeken.

Melyek azok a célok, amelyeket az új Informatikai Központ kitűzött? Az intézmény ügyvezető igazgatója, Risztics Péter egyetemi docens négy területet emelt ki.

A Műszaki Egyetem nyolc karán már évek óta oktatnak számítástechnikát, az alkalmazásorientált termékek mellett mindenütt van alapoktatás is. Több előnye is lenne az alapoktatás egységesítésének, központosításának, ezért a racionalizálás támogatása, elméleti kidolgozása kiemelt feladata az Informatikai Központnak.

A Villamosmérnöki és Informatikai Karon a műszakiinformatikus-képzés tíz éve még mindössze 50 főt jelentett. Számuk azóta megtízszereződött, ma 500 főt vesznek fel erre a karra. Napjainkban óriási mértékben fejlődik az informatika, ezért folyamatosan korszerűsíteni kell a képzés tematikai és oktatástechnológia folyamatát. Például ösztönözni kell a multimédiás előadásokat, ugyanis ma már az informatikai rendszerek, keverőpultok segítségével megoldható, hogy a technológiai folyamatokat videofilmekkel szemléltessék, programozási példákat mutassanak be, mindezt a számítógéppel vezérelt előadás szerves részeként.

A harmadik feladat a tanszékeknek ipari megrendeléseket szerezni, majd a munkákat az egyetemen belül megszervezni - a tapasztalatok szerint néhány éves megtorpanás után egyre több az olyan informatikai és távközlési területen működő nagyvállalat, amely kutatómunkát rendel a tanszékektől. Végül a negyedik feladat akkreditált, térítéses, főiskolai jellegű képzés előkészítése, kidolgozása fejlesztő, üzemeltető és karbantartó informatikusok képzésére.

Az Informatikai Központban vállalatok által megrendelt képzéseket is indítanak majd, amire azért van szükség, mert a tanterv keretein belül nem lehet minden szoftver használatát készségszinten elsajátítani.

A munkák során a fővállalkozó a KIPSZER volt, az informatikai eszközöket a Traco Kft. szállította.

Kulcsszavak: BME Kipszer Traco ELTE

Motosmart Mix XT550 - Zenerajongóknak

A Motorolának bizonyára megtetszett a HTC stratégiája, ugyanis az amerikai gyártó előállt egy átlagos tudású androidos okostelefonnal, melyet egy hozzá adott prémium fülhallgatóval próbál kapósabbá tenni.

2012. május 17. 15:45

Mennyibe fog kerülni a Galaxy S III?

Ezreket foglalkoztat a címben szereplő kérdés, melyre immár tudjuk a választ a Samsung Tajvanon tett bejelentésének köszönhetően.

2012. május 17. 15:31

Családfelügyeleti eszköz a Windows 8-ban

A Windows 8 operációs rendszer egyik nagy újdonsága a teljes körű családfelügyeleti eszköz, mely által könnyedén kordában tarthatjuk, illetve ellenőrizhetjük az egyes családtagok számítógépes aktivitását.

2012. május 17. 14:55

Kedvező árral érkezik a fiatalos Xiaomi Phone Youth Edition

Holnap debütál a kiemelkedő ár-érték arányáról híres, MIUI kezelőfelülettel ellátott Xiaomi Phone olcsóbb kiadása, mely különböző színű hátlapjaival próbálja megérinteni a fiatalok szívét.

2012. május 17. 13:40

Kétmagos processzor és 2GB RAM a Galaxy S III LTE-képes változatában

A koreai gyártó legújabb csúcsmobilja nem csak négymagos Exynos processzorral jelenik meg, hanem kétmagos Snapdragon S4 processzorral meghajtott, LTE-képes verzióban is piacra kerül. A 4G hálózatok elérésére felkészített S III leheletnyivel gyengébb processzorát 2GB RAM-mal kompenzálja a Samsung.

2012. május 17. 12:23

Kövess minket a Facebook-on!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

PRADA Phone by LG 3.0 teszt

Visszatért a böngészőtalálatokat átirányító trójai

2012. május 15. 10:41

Mobilszolgáltatók: a kormány megduplázza adóterhüket

2012. május 14. 19:05

Cyberoam a Sicontactnál - új termékhez új honlap

2012. május 11. 15:42

Az internetes üzlet mától okostelefonon dübörög

2012. május 11. 10:19

A pénz beszól: Ma kezdődik a Media Hungary

2012. május 8. 08:17

Magyarországon épül Európa legnagyobb adatátviteli informatikai központja

2012. május 5. 09:08

ESET biztonsági megoldás Androidra a Google Play oldalán

2012. május 3. 10:56

Május 18-án kerül tőzsdére a Facebook

2012. május 2. 13:59

Akadozik a magyar internet

2012. április 30. 14:54

A Docler cégcsoport megvette a NetLock-ot

2012. április 30. 13:52
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu