A Microsoft már Zune-mobilt is készít

Genda Csongor Zoltán, 2006. szeptember 20. 20:15
A múlt heti Zune bemutató mondhatni, senkit nem ért váratlanul, ugyanis hónapok óta az "iPod-gyilkos" Microsoft MP3-player érkezésétől volt hangos a média, azonban annál nagyobb meglepetést okozott a hír, miszerint a szoftveróriás egy Zune-mobilt is piacra akar dobni.
Még csak idő sem volt arra, hogy szárnyra kapjanak hasonló pletykák, a redmondi konszern egyik képviselője máris bejelentette, hogy terveik között szerepel egy olyan hibrid készülék kifejlesztése, amely alkalmas lesz mind a médiafájlok lejátszására mind pedig telefonálásra. "A jövőre vonatkozólag annyit mondhatok, hogy előbb-utóbb előrukkolunk egy Zune-mobillal is"- nyilatkozta Chris Stephenson, a vállalat egyik felelős menedzsere.

A szoftveróriás képviselője azonban nem árulta el, pontosan milyen paraméterekkel fog rendelkezni az említett eszköz, mint ahogyan azt sem közölte, hogy mikorra várható annak megjelenése. Szakértők azt gyanítják, hogy a ZunePhone egy nagy tárolókapacitású merevlemezzel lesz felvértezve, és alkalmas lesz az a médiafájlok lejátszására.

Biztos (magukat meg nem nevezni akaró) forrásokra hivatkozó értesülések szerint az Apple is belekezdett egy hasonló hibrid készülék, az iPhone kifejlesztésébe, azonban a számítógépgyártó szóvivői ezidáig cáfolták a pletyka szinten terjedő hírt.

Kövess minket a Facebook-on!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Samsung Galaxy W teszt

Két és fél év szabadságvesztést kapott a Marriottot zsaroló magyar hacker

2012. február 4. 10:15

Adverticum AdServer 2.0 - Megújult külső után, gazdagabb funkcionalitás

2012. február 2. 10:29

A Magyar Posta konzorciuma nyerte a 900 MHz-es frekvenciasávot

2012. január 31. 11:44

Ötletek támogatókkal - Sorra nyílnak a közösségi finanszírozásra épülő internetes oldalak Magyarországon

2012. január 31. 09:43

Az Anonymus csoport megtámadta a szlovák kormány weboldalait is

2012. január 29. 09:58

iPad kölcsönzés automatából – könyvtári szolgáltatás

2012. január 28. 10:45

Magyarország is csatlakozott az online kalózkodás elleni megállapodáshoz

2012. január 27. 10:10

Keresik a legjobb és legrosszabb magyar weboldalt

2012. január 27. 08:36

OpenCL GPGPU stressz-teszt és Intel Ivy Bridge támogatás az AIDA64 v2.20-ban

2012. január 24. 19:04

Újabb lépéssel a kvantumszámítógép felé

2012. január 24. 07:28
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu