Ismétlődés és mintázat a fényképezésben

Széles Csongor, 2007. március 20. 20:15
Míg az ismétlődés a hétköznapokban időnként végtelenül unalmassá válhat, addig a fényképeken a jól eltalált ismétlődés megdöbbentő látványt nyújthat. A bennünket körülvevő világban szinte bárhol érdekes mintázatra bukkanhatunk, ám ezek fölött a hétköznapok rohanása miatt általában elsiklunk. De ha szándékosan odafigyelünk a mintázatokra (ezt természetesen a figyelem és a gyakorlat során fejleszthetjük), meg fogunk lepődni, hogy micsoda látvány tárul elénk nap mint nap, és azon fogunk bosszankodni, hogy ezt korábban miért nem vettük észre.
Amikor az ismétlődéssel akarunk hatást kelteni, akkor két módszer állhat a rendelkezésünkre: az egyik az ismétlődés hangsúlyozása, a másik az ismétlődés megszakítása. Nézzünk néhány példát.

A mintázat kihangsúlyozása

A fényképeinken megörökített ismétlődő mintázattal sejtetni tudjuk a dolgok méreteit és a sokaságot. Ennek az a kulcsa, hogy annyira rá kell közelíteni a mintázatra, míg az a teljes keresőt betölti, mert így azt a hatást kelti, hogy a kép keretén kívül is folytatódik az ismétlődés. Ezzel a technikával sokszor fotóznak arcokat a tömegben, téglafalat, vagy egy sorba állított biciklikerekeket, stb., de próbálkozhatunk bármilyen ismétlődő tárggyal. Az üvegeket ábrázoló fotó azt a benyomást kelti, hogy több száz, vagy több ezer üveget nézünk, pedig valójában alig van több 20-30-nál.

Az ismétlődés megszakítása

Egy másik igen gyakori technika a mintázat ismétlődésének a megszakítása. Próbáljunk meg száz egyszínű cukorka közé egy pirosat becsempészni. Bizonyos esetekben azonban nincs szükség ilyen beavatkozásra, hiszen az élet kínálja fel a kompozíciót, és néha alig van szükség a változtatásra. Az ismétlődés megszakítását elérhetjük egy kontrasztív elem becsempészésével (ez lehet eltérő szín, forma vagy mintázat), vagy egyszerűen távolítsuk el az egyik tárgyat.

Figyeljünk oda, hogy hová helyezzük a képen az ismétlődést megtörő látványelemet. Ajánlottabb a harmadolás szabálya szerint szerkeszteni. A fenti képen a piros gömböt például fentebb vagy lentebb is elhelyezhette volna a fotós. Ugyanakkor körültekintően válasszuk meg a fókuszban lévő elemeket is: a mintázat megszakadásának a logika szerint élesnek kell lennie.

Természetesen kísérletezgetni kell, csak így tanulhatjuk meg, hogy mi az, ami számunkra érdekes. Gyakorlással minden technika elsajátítható, a fent vázolt módszer segítségével talán jobb képeket készíthetünk.

forrás: http://digital-photography-school.com/blog/using-repetition-and-patterns-in-photography/
Kulcsszavak: fotó

Kövess minket a Facebook-on!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Samsung Galaxy W teszt

Két és fél év szabadságvesztést kapott a Marriottot zsaroló magyar hacker

2012. február 4. 10:15

Adverticum AdServer 2.0 - Megújult külső után, gazdagabb funkcionalitás

2012. február 2. 10:29

A Magyar Posta konzorciuma nyerte a 900 MHz-es frekvenciasávot

2012. január 31. 11:44

Ötletek támogatókkal - Sorra nyílnak a közösségi finanszírozásra épülő internetes oldalak Magyarországon

2012. január 31. 09:43

Az Anonymus csoport megtámadta a szlovák kormány weboldalait is

2012. január 29. 09:58

iPad kölcsönzés automatából – könyvtári szolgáltatás

2012. január 28. 10:45

Magyarország is csatlakozott az online kalózkodás elleni megállapodáshoz

2012. január 27. 10:10

Keresik a legjobb és legrosszabb magyar weboldalt

2012. január 27. 08:36

OpenCL GPGPU stressz-teszt és Intel Ivy Bridge támogatás az AIDA64 v2.20-ban

2012. január 24. 19:04

Újabb lépéssel a kvantumszámítógép felé

2012. január 24. 07:28
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu