ADSL kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: ADSL

A Vodafone ezt ajánlja: ADSL helyett 4G

HomeNet néven új internetes szolgáltatást indít a Vodafone Magyarországon, elsősorban annak a több mint fél millió háztartásnak, akik olyan helyen élnek, ahol a vezetékes szolgáltatások közül csak az ADSL technológia érhető el.  A Vodafone célja, hogy az itt élő családoknak is korszerű és élvezhető internet szolgáltatást nyújtson a legkorszerűbb 4G-s mobiltechnológiával.

2016. március 21. 10:17

Nagysebességű internetet kap közel négyszáz iskola

Közös ajánlattevőként a T-Systems Magyarország Zrt. és az Antenna Hungária Zrt. 1 milliárd 308 millió forinttal nyerte azt a tendert, amelynek eredményeként 375 közoktatási intézmény jut mikrohullámon szélessávú internethez - jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben.

2015. október 13. 09:22

Az Invitel gyorsít: további 40 ezer háztartásban lesz nagy sebességű internet

Év végéig további 40 ezer háztartás számára teszi elérhetővé az Invitel a nagy sebességű, 100 Mbit sávszélességű internetszolgáltatást - jelentette be a társaság.

Kulcsszavak: Invitel szélessáv DSL ADSL
2015. október 7. 14:11

Saját költségből épít hálózatot a Telekom

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Telekom; a szerződés értelmében a cég legkésőbb 2018. április 15-ig saját költségén korszerű, legalább másodpercenként 30 megabit (Mbit/s) sávszélességű hálózatot épít 230 ezer magyarországi, úgynevezett fehér területeken lévő háztartás részére.

2015. szeptember 25. 11:34

Átadták a UPC legújabb szélessávú hálózatát Cegléden

A 400 millió forintos beruházásnak köszönhetően mostantól 1200 ceglédi háztartásba jut el a szélessávú internet, tévé és vezetékes telefon szolgáltatás, év végéig pedig további 8000 otthonban lesz elérhető a UPC legmodernebb hálózata.

Kulcsszavak: szélessáv ADSL DSL UPC
2015. szeptember 18. 10:22

Szélessávú internetet építenek ki több somogyi kistelepülésen

Mintegy 130 kilométernyi 96 szálas optikai kábelt építenek ki szeptember végéig a kaposvári kistérségben, hogy a települések csatlakozhassanak az országos szélessávú gerinchálózatra

2015. május 21. 11:19

Minden iskolában lesz szupergyors internet 2016 végére

A jövő év végére minden magyarországi iskolában elérhető lesz a szupergyors internet - mondta Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár a Networkshop 2015 Országos Informatikai Konferencián Sárospatakon.

2015. április 1. 08:22

Kábelhálózatok vásárlásával bővíti internet-lefedettségét a Magyar Telekom

Bővítette nagysebességűinternet-lefedettségét a Magyar Telekom újabb kábelhálózatok vásárlásával, az idei akvizícióknak köszönhetően 30 ezerrel több háztartást ér el vezetékes szélessávú internet-, TV- és hangszolgáltatásaival - derül ki a távközlési cég közleményéből.

2014. december 20. 14:09

A kábelnet piacra is belép az Externet

Országszerte, közel száz településen vezeti be legújabb kábelinternet-szolgáltatását az Externet Nyrt.

Kulcsszavak: KábelNet ADSL DSL Externet
2014. december 15. 12:39

Intelligens város lesz Nyíregyháza

Ez lesz az első olyan város, ahol a Magyar Telekom megvalósítja a digitális Magyarország vízióját - jelentette be Christopher Mattheisen, a társaság vezérigazgatója egy szakmai konferencián Budapesten.

2014. november 13. 12:07

Magyarország letöltési sebessége már a 20 legjobb között van

Az Európai Unió átlagát jelentősen meghaladva Magyarország a 20. leggyorsabb letöltési sebességgel rendelkező ország a Földön.

2014. szeptember 19. 12:07

Saját szélessávú internethálózatot hozott létre egy német falu

Saját szélessávú internethálózatot hozott létre az észak-németországi Löwenstedt, amikor a szolgáltatók közölték a lakosokkal, hogy a település túl kicsi és túl távol esik mindentől, hogy csatlakoztathassák az internetre.

2014. június 6. 13:23

Másfélmilliárdos fejlesztés kezdődött a szélessávú internetért Siklós és Sellye térségében

Negyvenhat település tizenháromezer lakója számára teremti meg Siklós és Sellye térségében a későbbi szélessávú internethasználat lehetőségét az úgynevezett optikai körzethálózat kiépítése, amelyet a közelmúltban kezdett meg a Drávanet Hálózatok Kft.

Kulcsszavak: Drávanet ADSL DSL
2014. május 24. 10:00

Szélessávú körzethálózati fejlesztések Nógrád megyében

A fejlesztésnek köszönhetően Becske, Cserháthaláp, Herencsény, Hugyag, Terény, Bokor és Kutasó községekben válik kiépíthetővé a gyors és megbízható internetkapcsolat 2014 novemberére.

2014. május 7. 14:33

Gyorsabb netet adnak a szolgáltatók annál, mint amit ígérnek

Hazánkban az ígérthez képest 100,34 százalékban teljesülnek a letöltési sebesség mutatói, ami azt jelenti, hogy a szolgáltatók bizonyos mértékben még jobb szolgáltatást is nyújtanak annál, mint amiről az előfizetők vásárlás előtt értesülhetnek. Ezt egyetlen másik európai ország sem mondhatja el magáról. Épp ellenkezőleg, a nyugati országokban jelentősen kisebb mértékben teljesülnek a szolgáltatók ígéretei Magyarországhoz képest – adta hírül az Internetet.hu távközlési összehasonlító portál.

2014. március 26. 12:08

Orbán ígéri, 2018-ra szélessávú internet lesz minden magyar háztartásban

Magyarországon 2018-ra minden háztartásban lesz szélessávú internet - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, a kabinet és a Magyar Telekom közötti partnerségi megállapodás aláírási ünnepségén.

2014. február 21. 14:10

Internetsebesség: panaszkodunk, pedig nincs rá okunk

Sokan panaszkodnak arra, hogy Magyarországon lassú az internet, ám a legfrissebb nemzetközi felmérés szerint európai- és világviszonylatban is jó színvonalú az itthon elérhető szolgáltatás.

Kulcsszavak: DSL ADSL sebesség
2014. február 18. 20:26

A tavalyinál gyorsabb, de még mindig lassú az internet Kínában

Az előző évihez képest jelentős gyorsulást mutat, nemzetközi összehasonlításban azonban továbbra is lassú az internetes adatátvitel Kínában.

2014. február 18. 08:11

Leonidas Kanellos: a szélessávú infrastruktúra fejlesztése a cél Európában

Elsősorban a szélessávú infrastruktúra fejlesztésére van szükség Európában ahhoz, hogy a térség visszanyerje a távközlési ágazatban korábban betöltött globális vezető szerepét, illetve visszaszerezze versenyelőnyét más régiókkal, Ázsiával vagy az Egyesült Államokkal szemben - vélekedett Leonidas Kanellos, az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületének (BEREC) soros elnöke az NMHH által szerdán Budapesten rendezett távközlési konferencia sajtótájékoztatóján.

2013. december 6. 08:23

Négyszáz településen elérhető a szélessávú internet a Köznet projektnek köszönhetően

A NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.) Köznet Eszközkorszerűsítés című projektjének köszönhetően 400 olyan településen vált elérhetővé a szélessávú internetkapcsolat, ahol ez piaci alapon nem, vagy csak később valósulhatott volna meg - közölte a projekt lezárása alkalmából a NISZ.

2013. november 20. 07:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására. 

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.

2024. április 2. 13:14