MOL Alapítvány kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: MOL Alapítvány

A MOL Mester-M Díjával jutalmazták a Neumann Társaság alelnökét, Erdősné dr. Németh Ágnest

A MOL idén is tíz kiemelkedő munkát végző tanár és utánpótlásedző munkáját ismerte el Mester-M Díjjal: egyikük Erdősné dr. Németh Ágnes a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium mesterpedagógusa, sok éves tehetséggondozó munkájának sikerességét jól mutatja, hogy diákjai nagy számban vesznek részt hazai programozási versenyek döntőjében, illetve nemzetközi informatikai diákolimpiákon.

2020. április 16. 17:55

30 millió forintot fektet a MOL a fenntartható jövőbe országszerte

Elindult a MOL Helyi Érték programjának közönségszavazása országszerte 54 körzetben, körzetenként két-három, a szakmai fordulón továbbjutott civil szervezet van versenyben. A pályázatok négy kategóriában érkeztek: jövő generációja, kultúra, környezetvédelem-fenntarhatóság és társadalom. Minden körzetben a győztesről a helyben élők dönthetnek az online leadott szavazatukkal március 29-ig. A nyertesek egyenként közel félmillió forintos támogatásban részesülnek. 

2020. március 10. 19:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Újdonságok a szegedi informatikatörténeti kiállításon

A Neumann Társaság által vezetett Informatikai Múzeum újra várja látogatóit a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában új kamarakiállítással, még sosem látott műtárgyakkal, nyári táborokkal és tematikus szombati programokkal.

2020. július 3. 18:53

Új funkcióval bővült a WIWE

Hiánypótló funkcióval bővült a WIWE mobil EKG, mostantól szívritmus-variablilitás (HRV) mérés készítésére is alkalmas az eszköz. Az új funkciót biztosító frissítés a napokban vált elérhetővé a különféle applikációs webáruházakban, ráadás meglepetésként június 17-től egy hónapon keresztül a WIWE kedvezményes áron lesz megvásárolható. 

2020. június 15. 16:23
online sportfogadás