WWF kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: WWF

Az erdei ökoszisztéma helyreállítására kötött szövetséget az Epson és a WWF

Az erdőirtás által erőteljesen sújtott területek megóvására is kiterjeszti az Epson és a világ legnagyobb természetvédelmi civilszervezete, a WWF azt a partneri együttműködést, amely még 2022 márciusában és a délkelet-ázsiai tengervédelemre összpontosítva vette kezdetét. A mostantól három évig tartó kooperáció keretében az Epson 1,6 millió eurónak megfelelő támogatással járul hozzá a WWF erdészeti projektjeinek sikerességéhez.

2023. június 6. 09:56

Az okostelefonok karbonlábnyomának csökkentéséért fog össze a Vodafone és a WWF

Globális együttműködés valósul meg a Vodafone Group és a legnagyobb civil természetvédelmi szervezet, a WWF között. Az együttműködés keretében a WWF és a Vodafone közösen dolgozik azon, hogy a távközlési szolgáltató 2040-re elérje a nettó zéró szén-dioxid-kibocsátást, aktívan részt vegyen az e-hulladék felszámolásában és a körforgásos gazdaság megerősítésében a mobilkészülékek piacán. A partnerek közösen indították el az együttműködés részeként az „Egymillió telefon a bolygóért” programot.

2022. november 22. 19:33

A Samsung csatlakozik a Föld Órája klímakampányhoz

Az előző évekhez hasonlóan a Samsung 2019-ben is csatlakozik a World Wildlife Fund (WWF) kontinenseken átívelő Föld Órája kezdeményezéséhez. 

2019. március 28. 15:54

16,3 millió tonna szén-dioxidtól védtük meg a Földet

Földünk fenntarthatóságáért mi is felelősek vagyunk, de vajon mit teszünk az érdekében? A Jófogást és Használtautó.hu-t is üzemeltető Schibsted Media Group nemrégiben nyolc különböző országban, a cégcsoporton belüli apróhirdetési portálok elemzésével készített kutatást, hogy felhívja a figyelmet a szén-dioxid kibocsájtás visszaszorítására. Kiderült, a közreműködő országok felhasználói csak azzal, hogy másodkézből vásároltak, 2016-ban összesen annyi káros gáztól védték meg a bolygót, mint amennyit egy repülő bocsájt ki, ha 1440-szer körbe repüli a Földet.

2017. augusztus 12. 12:14

Minden virtuális fáért cserébe egy igazit ültet a WWF

A Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezete online faültetési akcióba kezdett: a Million Trees Project keretében létrehozott virtuális felületen bárki egyéniségéhez illő fát tervezhet, amelyért cserébe a szervezet vállalja, hogy elültet egy őshonos facsemetét Budakeszi kertvárosi részén, Nagyszénászugon.

Kulcsszavak: környezetvédelem WWF
2013. április 6. 08:29

Természetvédelmi támogatás az Oracle-től

2006. novemberében az Oracle Hungary csatlakozott a WWF Magyarország támogatói közé, így járulva hozzá a hazai természet megóvásához.

2006. november 15. 12:29

Elindult az orvvadászfogó multimédiás kalandjáték utolsó pályája

A harmadik pálya helyszíne a Duna Dráva Nemzeti Park gemenci térsége. Az „Orvvadászfogó” célja, hogy szórakoztató módon bemutassa a madárvédelmi programot és a hozzá kapcsolódó ismereteket.

2006. március 6. 14:03

Újabb pályával gazdagodott az orvvadászfogó játék

Újabb pályával gazdagodott az a virtuális kalandjáték, amelyet a Magyar Telekom és a WWF Magyarország indított a „Vigyázz a madárra!” természetvédelmi program keretében. A második pálya helyszíne a Kiskunsági Nemzeti Park apajpusztai térsége.

2005. december 19. 18:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására. 

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.

2024. április 2. 13:14