előadás kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: előadás

Megdöbbennénk, ha tudnánk, hogy mennyi mindent tudnak rólunk…

„Ma azon aggódni, hogy a gépek öntudatra ébrednek és elpusztítják az emberiséget, olyan mintha éppen a Mars túlnépesedéséért aggódnánk” – hangzott el egy középiskolás diákoknak szervezett mesterséges intelligenciáról szóló előadáson.  Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban tartott AKG Talks elnevezésű rendezvény vendégelőadója Boldog Viktor, a DXC Technology analitikai konzulense volt.

2019. március 13. 14:27

Nyilvános tudományos előadássorozat az Óbudai Egyetemen

Az Óbudai Egyetem Neumann János Szakkollégium 2017 tavaszán tudományos előadássorozatot rendez, amelyen meghívott vendégek tartanak nyilvános előadásokat.

2017. március 8. 12:30

Selfie a Marson, avagy a tudomány és az emberiség jövője a legtehetségesebb fiatalok szerint

Az alábbiakban a második Templeton Talks és Networking Day előadásaiból válogattunk. A rendezvénysorozat célja, hogy közösségi alkalmat teremtsen a Junior Templeton Fellow-k nyilvános bemutatkozásának és lehetőséget nyújtson szélesebb körű kapcsolatépítésüknek. Az esemény vendégelőadói októberben Dr. Meskó Bertalan orvosi jövőkutató és Klein Dávid hegymászó voltak.

2016. november 15. 15:27

Naprakész CAD/CAM megoldások

A labdarúgó-Európa-bajnokság jegyében és nagy érdeklődéssel zajlottak az EPLM Nyílt Napok. A két, júniusi nap során számos újdonsággal és érdekességgel ismerkedhettek meg a résztvevők CAD és CAM megoldásokkal kapcsolatosan. 

2016. június 29. 10:13

Innovatív pedagógiai megoldások Budapesten

Projektmunka, együttműködés, kreativitás, problémamegoldás, mindezekhez pedig az IKT eszközök alkotó használata: így néz ki a 21. századi oktatás a mindennapi gyakorlatban. Ebbe engedett betekintést a világ egyik legjelentősebb oktatási rendezvénye, a Microsoft Educator Exchange konferencia, amelyre Budapesten került sor március 8-10-én.

2016. március 11. 10:24

Hazánkba érkezik a C++ programozási nyelv megalkotója

Magyarországra érkezik Bjarne Stroustrup, a C++ nyelv megalkotója. A szakember április 24-én nyilvános előadást tart az ELTE Szoftvertechnológiai Fórumán.

2014. április 18. 10:13

Új szemesztert indított az SAP és a MAVE a felsőoktatási hallgatóknak

Tízedik szemeszterét indította el a felsőoktatási hallgatók számára az SAP és a Magyar Villamosmérnök-és Informatikus-hallgatók Egyesülete (MAVE). A kurzusra bármely hazai felsőoktatási intézményből lehetett jelentkezni.

2014. március 12. 13:29

Titkok Steve Jobs első iPhone bemutatójából

Szombaton volt két éve Steve Jobs halálának évfordulója. Ő volt az, aki létrehozta az iPhone-t, és elindította az okostelefon forradalmat. Ám, nem ment olyan tökéletesen minden, mint ahogy azt sokat gondolták.

2013. október 7. 14:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására. 

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.

2024. április 2. 13:14