szabadalom kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: szabadalom

A Huawei nyújtotta be a legtöbb szabadalmat Európában tavaly
Ismét a Huawei tette a legtöbb szabadalmi bejelentést az Európai Szabadalmi Hivatal 2022-es szabadalmi indexe szerint. A vállalat immár negyedik alkalommal, harmadik egymást követő évben foglalja el az európai szabadalmi ranglista első helyét. A Huawei tavaly 4505 nemzetközi találmányt nyújtott be bejegyzésre, közel harminc százalékkal megelőzve a második helyezettet.

A Xiaomival együttműködve rendezi a szabadalmakat érintő vitáját több nagyvállalat
A szabadalmakat birtokló IP Bridge, Orange, Siemens, valamint a Xiaomi, a fogyasztói elektronikai termékek és okoseszközök globális, vezető gyártója bejelentette, hogy véget vetnek az innovatív szabadalmi jogok átruházását érintő, hosszú ideje zajló vitájuknak. Így lehetővé válik számos találmány licenszeinek átadása a Xiaominak. A megegyezés létrejöttében közvetítőként a Xiaomi korábbi IP-stratégiáért felelős vezetője, Paul Lin tulajdonában álló Novus IP működött közre, kimagasló hatékonysággal segítve a Xiaomit és a másik három licensztulajdonost a licensztranszfer lebonyolításában.

Feltalálók, szabadalmak és innovációs erő nyújt versenyelőnyt a Siemensnek
Szabadalmai alapján a Siemens számít a leginnovatívabb német cégnek. A vállalat az Európai Szabadalmi Hivatal 2021-es bejelentői rangsorában az ötödik helyre tornázta fel magát.

Szellemitulajdon-piactér indult Magyarországon
Képzeljük el, hogy feltalálók vagyunk, akik évekig fejlesztenek egy megoldást. Pénzt és energiát ölnek bele, megszerzik a szabadalmat, de nem marad pénz arra, hogy egy termékben használják fel az új megoldást. Hiába az innováció, ha nem sikerül eladhatóvá tenni.

A Huawei 2020 végén már 100 ezer aktív szabadalommal rendelkezett
Története során a legnagyobb növekedést érte el a Huawei Technologies tavaly az aktív szabadalmainak számát tekintve. A vállalat 2020 végén már 100 ezer élő szabadalommal rendelkezett, 15 ezerrel többel, mint egy évvel korábban. A Huawei tavaly 5464 nemzetközi találmányt nyújtott be bejegyzésre, csaknem kétszer annyit, mint legközelebbi versenytársa, a dél-koreai Samsung. A vállalat saját becslései szerint 2019 és 2021 között mintegy 1,2 milliárd dollár értékű bevételre tesz majd szert szabadalmi licenszekből.

Licencszerződést kötött az LG és a Miele
Hosszú távú, a robotporszívó-technológiákra vonatkozó szabadalmi licencszerződést kötött az LG Electronics (LG) és a Miele & Cie. KG (Miele). A megállapodás szerint az LG saját fejlesztésű, szabadalmazott robotporszívó-technológiáit a Miele is felhasználhatja kereskedelmi forgalmazásra szánt robotporszívóiban.

A Huawei szabadalmi jogsértés miatt perli a Verizont
A Huawei Technologies bejelentette, hogy szabadalmi jogsértésért pert indít az egyik legnagyobb amerikai technológiai és kommunikációs szolgáltatóval, a Verizonnal szemben az Egyesült Államok Texas államának egyik kerületi bíróságán. Keresetében a Huawei kompenzációt vár a Verizontól olyan szabadalmaztatott technológiák használatáért, amelyeket a Huawei 12 Egyesült Államokban jegyzett szabadalma véd.

A Huawei-é a második legtöbb szabadalom Európában
Európában a Huawei Technologies nyújtotta be a második legtöbb új szabadalmat tavaly. A vállalat mintegy 2500 szabadalmi bejelentésével az egyetlen kínai cég lett, amely idén a lista dobogósai között végzett. Az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) múlt héten közzétett éves jelentése szerint Európában 2018-ban minden eddiginél több, összesen közel 174 ezer szabadalmi bejelentést tettek, ami közel öt százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

A Huawei közel 2400 szabadalmi bejelentést tett Európában
Európában a Huawei nyújtotta be 2017-ben a legtöbb új szabadalmat, a vállalat mintegy 2400 szabadalmi bejelentésével az első kínai cég lett, amely a lista élén valaha is végzett.

A Huawei-é a második legtöbb szabadalom Európában
Az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) jelentése szerint 2016-ban, miként az elmúlt két évben is, a Huawei jelentette be a legtöbb szabadalmat Európában a digitális kommunikáció területén.

A Huawei bepereli a Samsungot
A Huawei a mai napon pert indított a Samsung ellen az Egyesült Államokban és Kínában, többek között az Észak-Kaliforniai Körzeti Bíróságon és a Shenzeni Középfokú Népi Bíróságon.

A Huawei világelső a szabadalmaztatásban
A Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) genfi Nemzetközi Irodája bejelentette, hogy a Huawei Technologies immár második éve vezeti a legtöbb nemzetközi szabadalmat benyújtott vállalatok listáját 2015-ben. A Huawei tavaly ugyanis összesen 3 989 szabadalmat nyújtott be, 456-tal többet, mint 2014-ben.

Európában a Huawei a negyedik, a legtöbb szabadalmat benyújtott vállalatok listáján
A Huawei Technologies 2015-ben 1 953 szabadalmi kérelmet nyújtott be összesen az Európai Szabadalmi Hivatalhoz (ESZH), így ezzel a 4. helyen áll a szabadalmat bejelentő vállalatok európai listáján – tette közzé legújabb jelentésében az ESZH.

Az Apple-t beperelték, mert a Siri három szabadalmat sért
Az Apple ellen keresetet nyújtott be egy texasi kerületi bírósághoz a Dot 23 nevű cég, amely olyan szabadalmak birtokosa, melyek közül hármat - megítélésük szerint - engedély nélkül használ az Apple a Siri nevű iPhone-asszisztens technológiájában.

Duál-kamera az iPhone-ra?
Most került nyilvánosságra az Apple egyik tavaly nyári szabadalmi bejegyzésre, amely szerint a cég levédette a dupla hátlapi objektívvel ellátott iPhone-t

Együttműködésre váltotta a szabadalmi vitákat az Ericsson és az Apple
Globális szabadalmi licencszerződéssel és technológiai együttműködési megállapodással zárta le az Apple és az Ericsson a két vállalat között folyó összes szabadalmi vitát.

Magyar innovációvédelmi szoftver sikere az Egyesült Államokban
Az egyszerre több szerveren futó szoftver a világon először valós időben monitorozza a teljes internet mintegy egymilliárd weblapját - a kínai oldalakat és a Facebookot is beleértve -, kutatva a hamis termékek után.

A Sony felvásárolja az OnLive szabadalmait
Az OnLive hivatalosan is bejelentette, hogy bezárja kapuit, a cég szabadalmai pedig a Sony kezébe kerülnek.

Az Apple a kikapcsolt iPhone-ok helyzetét is bemérné
Az Apple frissen jóváhagyott szabadalma a kikapcsolt készülékek nyomonkövetését célozza, ami igencsak megnehezítheti a tolvajok dolgát.

Szabadalomsértéssel vádolja a Samsung az NVIDIA-t
A dél-koreai gyártó szerint az NVIDIA hat szabadalmát is sérti chipsetjeivel, ezért azok és a köréjük épülő készülékek import tilalmát kéri az USITC-től.
Kövess minket a Facebookon!
Cikkgyűjtő
További híreink
A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra
Végre egy helyen összegyűjtve megkapunk minden tanácsot, iránymutatást, hogyan pályázzunk EU-s támogatásokra, bár ezek egy ideje nem elérhetőek itthon. A pályázatíró szakember szerint jövőre újra lehetőséget kaphatnak a vállalkozók, azonban gyakori tévhitekre, hibákra hívja fel a figyelmet.
Mutatunk 10 tippet, amivel kivédhetjük a csalásokat a Black Friday és a Cyber Monday idején
A Black Friday és a kiberhétfő (Cyber Monday) közeledtével a csalók nagyobb sebességbe kapcsolnak, hogy minél több pénzt gomboljanak le a gyanútlan áldozatokról az év kereskedelmi tekintetben legforgalmasabb időszakában. A vásárlók 2021-ben 8,9 milliárd dollárért vásároltak webshopokban a Black Friday ideje alatt, az azt követő kiberhétfőn pedig éves rekordot jelentő 10,7 milliárd dollárt költöttek amerikai webáruházakban. Érdemes körültekintőnek maradni az akciók idején is – segítségképpen az ESET kiberbiztonsági szakértői összegyűjtötték a leggyakoribb átveréseket, amikkel a csalók próbálkoznak a Black Friday-szezonban.