Elsőségre pályáznak a magyar tolmácskesztyű fejlesztői

MTI Sajtóadatbank, 2014. október 5. 14:02

A siket felhasználó felhúzza a kesztyűt, a zsebébe teszi a telefont, amelyen keresztül jelnyelven tud kommunikálni, a telefon ugyanis felolvassa azt, amit a felhasználó eljelelt. A Szondában egyik témája a magyar fejlesztésű tolmácskesztyű volt.

Egy kesztyű és egy okostelefonos alkalmazás egyáltalán nem véletlen találkozásából született a tolmácskesztyű, amely a siketek és a hallók közti gördülékeny kommunikációt teszi lehetővé. Az innovatív segédeszköz hangos szöveggé alakítja a jelnyelvi kézjeleket, így lehetővé teszi, hogy a beszéd- és halláskárosult emberek anyanyelvükön, azaz jelnyelven kommunikáljanak halló társaikkal.

A Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (MTA SZTAKI) éppen a héten ünnepelte ötvenedik évfordulóját. Az intézet az új eszköz egyik fejlesztője, a másik az Euronet Zrt.

Mátételki Péter, a SZTAKI munkatársa elmondta, a tolmácskesztyűben ujjpercenként van beépítve egy-egy mozgásérzékelő. A szenzorok térbeli abszolút helyzetet határoznak meg. A szenzorok relatív helyzetéből megállapítható az összes ujjízület behajlítottsága, ezekből az adatokból pedig digitális kézlenyomat áll össze. A kesztyű az információkat vezeték nélküli módban átküldi a mobiltelefonnak, és annak speciális szoftvere feldolgozza a jeleket. Ennek eredménye egy érthető, beszélt nyelvi szöveg, amelyet a telefon felolvas a kommunikációs partnernek. A telefont, melyből a másik személynek hallania kell az eszköz hangját, elérhető helyre kell tenni – tette hozzá.

Mátételki Péter azt is elmondta, hogy a projekt mostani szakaszában a másik irányú kommunikációval nem foglalkoznak, azt feltételezik, hogy a halló ember által beszédben közölteket a siket személy szájról leolvassa.

Az eszközről való ötleteléskor elsősorban olyan fejlesztésre gondoltak, ami a felhasználó produktivitását segíti, tehát lehetővé teszi, illetve megkönnyíti egyebek mellett a banki ügyintézést, a bevásárlást vagy a munkavégzést.  Brózik Gábor, az Euronet Zrt. részéről azt mondta, prototípusról van szó; az első verzió ügyintézésre alkalmas, a későbbiekben próbálják tökéletesíteni az eszköz képességeit.

A világon máshol is léteznek hasonló kezdeményezések, de termék még egyikből sem lett, elképzelhető, hogy a magyar tolmácskesztyű lesz az első a piacon. A termékben nagy potenciál van, mert elképzelhető, hogy akár ipari, akár játékkonzolok vezérlésére is lehet használni.

Forrás: Kossuth Rádió/Szonda / hirado.hu