Ez már nem sci-fi: megjöttek a szuperokos takarító robotok

forrás: Prím Online, 2023. március 2. 11:21

Rendhagyó budapesti termékbemutatóra hívta a PreXrobot CEE Kft. képviseletében Bökönyi Zsolt és Földes Péter a legnagyobb magyar takarító cégek tulajdonosait és vezetőit. Az összegyűlt szakemberek először azt sem tudták hova figyeljenek, amikor a PreXrobot CEE Kft. által forgalmazott, fél tucat világszínvonalú takarító robot sürögni-forogni kezdett a hatalmas irodaház aulájában. 

Az egybegyűltek mosolyogva szorítottak, hogy a halk zümmögéssel, emberi irányítás nélkül dolgozó robotok ne ütközzenek. Egyébként az izgalmuk fölösleges volt, mert az amúgy 7 nyelven beszélő, öntanulásra képes gépek érzékelőinek hála, hajszálpontosan kicentizték a borulékony állólámpát, a növény kaspóját. No és persze egymást.

 

 

Bemutattak egy UV fertőtlenítésre alkalmas robotot is, ami teljes egészében a magyar mérnökök produktuma, ezek műtők fertőtlenítésére is használhatók. Miközben az egyik szállító robot az emeletes tálcáin étellel-itallal, majd később prospektusokkal kínálta az ámuldozó vendégeket, a két forgókefés „kollégája” pikk-pakk felszívta a port a padlóról, majd patyolattisztára felmosta a követ. Amikor végzett a takarítással, leállt és várta a következő feladatot. Ami telefonon érkezett: porszívózza fel a szőnyeget. Ehhez a robot kikapcsolta a forgókefét, munkába állt, majd kisvártatva online üzenetet küldött, hogy elvégezte a feladatot. Sőt, még azt is közölte, hogy az akkumulátor töltöttségi szintje épp hány százalékos, hogy szükséges a porzsák cseréje. Ez a robot egyébként annyira önálló, és a méretével ellentétben olyan komoly tudással rendelkezik, hogy a nagyobb luxusházak tulajdonosai is örömmel használnák.

 

 

Láttunk a robotok között olyat, ami kültéri parkolóban a saját tartályába összegyűjti a csikket, a falevelet, majd amikor a tartálya megtelik, automatikusan kiönti a szemetet egy gyűjtőedénybe. Még rajta is túltett a mélygarázsban az a gép, ami a tartályában 75 liter vegyszeres vízzel előbb feltakarította, felmosta a betont, majd a munka végén a szennyvizet leengedte egy ideiglenesen odahelyezett tartályba. Ezután pedig visszament a dokkolóhoz, hogy feltöltse az akkumulátorát.

 

 

„Ami régen sci-finek tűnt, attól már nem állunk olyan messze. Olyannyira, hogy már arcfelismerő, őrző-védő, azaz security robotot, és fertőtlenítő robotot is értékesítettünk” – magyarázta Bökönyi Zsolt, a kalocsai székhelyű PrexRobot ügyvezetője. Az ő neve onnan lehet ismerős, hogy cégcsoportjukból az egyik vállalat többek között luxusautókhoz gyárt áramköröket, a másik pedig innovatív elektronikai eszközök forgalmazásával foglalkozik, amikkel már plázákban is találkozhattunk.

 

„Ezek a robotok képesek a tanulásra, a rugalmas útvonaltervezésre, a környezetérzékelésre, emellett csupán minimális karbantartásra van szükségük. Telefonos applikációval a távolból is el lehet indítani, de kérésre a gép többek között a munkavégzés készültségéről, az akkumulátor töltöttségi fokáról, vagy az üzemi adatokról online üzenetben értesíti a gépkezelőt.” Bökönyi Zsolt hozzátette: a vállalat célja, hogy a robotokkal segítse az emberek munkáját. Mindezt a folyamatos munkaerő problémák, a növekvő munkabérek indokolják, amit a robotok használatával hatékonyságnövelő módon lehet ellensúlyozni.

 

 

Példaként hozta, hogy miközben 2 ember 8 óra alatt 500 négyzetméter felületet takarít össze, addig a robot 1 óra alatt 3000 négyzetmétert súrol tisztára. De olyan modellek is akadnak, amelyek akár 10-szer hatékonyabbak lehetnek az emberi munkaerőnél.

 

A nagysikerű bemutató után nem oszlottak szét a szakemberek, hanem a tulajdonosok köré gyűlve afféle rögtönzött szakmai kérdezz-felelek kezdődött. Kiderült, leginkább a robotok gyorsasága, teljesítménye és hatásfoka nyűgözte le a vendégeket. Akik között több klinika tulajdonosa, szállodalánc üzemeltetője is megjelent. De akadtak olyan szakemberek, akik a legnagyobb német gyárak, valamint a hazai bevásárlóközpontok, szupermarketek takarítását végzik.

 

Képek: PreXrobot CEE Kft.