Jövőre az autóbuszok is használatarányosan fizetik az útdíjat

forrás: Prím Online, 2023. augusztus 28. 13:19

Február 1-től az eddig autópályamatricával közlekedő autóbuszoknak is át kell térniük a használatarányos útdíjfizetésre. Ezzel összefüggésben eltűnhetnek az utakról a környezetszennyező személyszállító járművek és a Magyarországot csak az olcsósága miatt tranzitként használó külföldi buszok is – mondja az egyik legnagyobb útdíjbevallási közreműködő cég, az i-Cell, amely az elektronikus útdíj 2013-as indulásának is kiemelt résztvevője volt. A kormány most közzétett jogszabálytervezete az uniós irányelvekkel hozza összhangba a magyar előírásokat.

Pénteken tette közzé az Építési és Közlekedési Minisztérium a díjköteles közúthálózatra vonatkozó úthasználati jogosultságokkal összefüggő miniszteri rendelet tervezett módosítását. A szeptember 1-ig társadalmi egyeztetésen lévő szöveg szerint „az autóbuszok kikerülnek a használati időtartam alapú, e-matricás rendszerből”. 

 

Az eddigi híradásokból az nem derült ki, hogy azért, mert 2024. február 1-től a buszoknak is használatarányosan kell majd kiegyenlíteniük az útdíjat – hasonlóan a teherautókhoz. Ennek megfelelően a jövőben már nemcsak a gyorsforgalmi-, hanem a főutak (jellemzően az egy- és kétszámjegyű főutak) használatáért is fizetniük kell a 9 főnél nagyobb személyszállító járműveknek, mégpedig annál többet, minél nagyobb a kibocsátott szennyezés. 

 

A jogszabálymódosítás kapcsán a legnagyobb buszos tapasztalattal rendelkező útdíjbevallási közreműködő cég, az i-Cell Kft. operatív elnöke, Farkas Károly hangsúlyozta: „eddig sok külföldi személyszállító jármű csak azért választotta Magyarországot, mert még ha némi kerülőt is jelentett, olcsóbb volt megvenni a matricát és korlátlanul használni a gyorsforgalmi utakat, vagy akár teljesen elkerülni az autópályákat. Ez most megszűnhet. Emellett a kibocsátott szennyezés mértékével arányosan nő a díj, ezért idővel eltűnhetnek az utakról a régi, korszerűtlen járművek” – mondta az elektronikus útdíjfizetési rendszer (HU-GO) bevezetésében is közreműködő i-Cell operatív elnöke. 

 

A buszosok akár az interneten is meg tudják venni az úgynevezett viszonylati jegyeket, de ennek számos hátránya van (nem térhet le a kiválasztott útról, maximum öt köztes állomást iktathat be stb.). „Az idén 10 éves elektronikus útdíjfizetési rendszer tapasztalatai is azt mutatják, hogy idővel szinte minden fuvarozó átáll a kényelmesebb és megbízhatóbb fedélzeti egység (OBU) használatára. Ez alkalmas az elektronikus útdíj automatikus bevallására, kizárja a büntetéseket és lehetőség van az utólagos fizetésre is” – jegyezte meg Farkas Károly, a magyar tulajdonú i-Cell operatív elnöke.