Hetvenéves a térképészképzés az ELTE-n

forrás: Prím Online, 2023. december 18. 16:25

Az ELTE lágymányosi campusán rendezett Térképészeti Tudományos Napon történeti visszatekintéssel, díjátadóval és tudományos előadásokkal ünnepelték az évfordulót.

Az MTA Társadalom – és Természetföldrajzi Tudományos Bizottságainak Kartográfiai Albizottsága és az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Intézete december elején nyolcadik alkalommal rendezte meg a Térképészeti Tudományos Napot, amelyen megemlékeztek az intézet alapításának 70. évfordulójáról. Az ünnepi eseménynek az MTA székház felújítása miatt ezúttal az ELTE lágymányosi kampusza adott otthont.  

 

Zentai László intézetigazgató és Pataky Csilla, a támogató ELTE Alumni Központ vezetője (egyben az intézet volt hallgatója) köszöntője után José Jesús Reyes Nunez, az ELTE IK egyetemi docense, a Nemzetközi Térképészeti Társulás (International Cartographic Association – ICA) térképrajzversenyének magyar szervezője átadta az ICA elnöke és főtitkára által szignált oklevelet Emmert Olivér 11 éves mohácsi diáknak, aki a verseny nemzetközi döntőjében első díjat nyert a 9-12 éves korcsoportban. 

 

 

A díjátadás után Klinghammer István és Zentai László korábbi, illetve jelenlegi igazgatók idézték fel az intézet elmúlt 70 évének legemlékezetesebb pillanatait. Az intézet oktatói, valamint doktorandusz és mesterszakos hallgatói tudományos előadásaikban mutatták be kutatásaikat, amelyek témái felölelték többek között a mai kartográfia változó paradigmáit, a magyar vonatkozású nyomtatott csillagtérképek és éggömbök történetét, Apianus térképvetületeinek eredetét, a Bakony–Balaton Geoparkban készített 3D-s geotopmodelleket és a gamma-dózisteljesítmény térképezését drónra integrált sugárzásmérő szenzorral.  

 

A tudományos szekciót követően ünnepélyesen átadták intézet könyv- és térképtárának muzeális értékeket őrző új archívumát, ahol a régi térképeket, glóbuszokat és a könyvtári gyűjtemény 1850 előtt kiadott darabjait őrzik. Az eseményre kamarakiállítást is rendeztek, ahol ízelítőt adtak az archívum kincseiből. Szintén a rendezvény keretében adták át az új műszerlabort, ahol a térképész-, geoinformatikus- és rokon képzésekben részt vevő oktatók és a hallgatók munkáját segítő eszközök kaptak helyet a korszerű drónoktól és szenzoroktól kezdve különféle geodéziai mérőműszerekig, nagy pontosságú helyzetmeghatározó készülékekig.