Van élet 1 millió dollár alatt – újraformálódik a startup piac

forrás: Prím Online, 2024. február 25. 10:26

Az elmúlt évben jelentősen zsugorodott a nemzetközi és a hazai startup piac a befektetéseket és a csapatok számát illetően is. A start it @K&H vezető nagyvállalati inkubátor szerint azonban az óvatosabb hozzáállás átrendeződést, az úgynevezett unikornisok mellett a kisebb csapatok felértékelődését hozhatja magával, az egyre inkább MI vezérelte megoldások mellett. Az inkubátorprogram a következő féléves fejlesztési időszakban ezért a digitális innovációkra fókuszál, és IT kihívást is hirdet azoknak, akiknek még nincs konkrét ötletük, de belekóstolnának a vállalkozásindítás és a startupok világába.

Elzárták a befektetők a pénzcsapot: uniós szinten 39 százalékkal kevesebb, 52 milliárd dollár befektetés érkezett tavaly a startupokba a 2022-es 86 milliárd és a 2021-es rekordmagas, 118 milliárd dolláros értékkel szemben a Crunchbase befektetői adatbázisa alapján. A hazai ökoszisztéma ennél is nagyobb visszaesést szenvedett el: 180 millió euróról 55 millió euróra esett vissza a tőkebefektetések értéke. „Az ökoszisztéma egyre inkább átalakul és a kevés, nemzetközi szinten is jegyzett startup mellett a kisebb, egy-egy speciális piacra vagy problémára új megoldást találó, akár teljesen önerőből fejlődő csapatok is nagyobb figyelmet kaphatnak. Sőt, hamarosan azoknak az informatika iránt érdeklődő tehetségeknek is lehetőségük nyílik megismerni ezt a gyorsan pörgő, innovatív céges környezetet, akik még csak kacérkodnak a vállalkozás alapításával” – avat be Németh Balázs, a 2023-as év legjobb hazai digitális bankjának, a K&H innovációs vezetője a legnagyobb hazai nagyvállalati inkubátorprogram nyújtotta új lehetőségekbe. 

 

Nemcsak az unikornisokra érdemes figyelni

 

„Habár a média figyelme legtöbbször azokra a startupokra összpontosul, akik már a milliárdos befektetéseknél járnak, mi a startup világ utánpótlásáról is gondoskodunk. Ehhez ismét várjuk a klasszikus, korai fázisban lévő startupok jelentkezését, hogy olyan sikertörténetek születhessenek, mint az ételmentő Munch, a diákkedvezményt nyújtó Diverzum vagy az első online diákszövetkezet, a Quantum. Idén először pedig olyan kétfős csapatokat is keresünk, akiknek még nincs ötletük, de szeretnének belelátni a startupok, a vállalkozásindítás, a digitális újdonságok világába. Hiszen az innováció nem a vállalkozás méretétől vagy korától függ” – hangsúlyozta a szakember. 

 

 

 

IT kihívás a bátraknak

 

Az inkubátor a tavaszi jelentkezési időszakban továbbra is szakmai fejlesztőprogrammal és értékes kapcsolatépítési lehetőségekkel várja az új csapatokat. Mivel azonban minden iparágban egyre meghatározóbb szerepet kap a technológia, a startupok körében pedig már ott tartunk, hogy kifejezetten a mesterséges intelligenciára épülő megoldások születnek, a kiválasztás során a digitális innovációkra kerül a fókusz. Akiknek pedig még nincs konkrét ötletük, de van affinitásuk az informatika iránt, a K&H IT csapatának támogatásával lehetőséget kapnak arra, hogy egy valós piaci – akár pénzügyi, akár ún. beyond banking – problémán dolgozzanak együtt a K&H tapasztalt szakembereivel, majd a megoldási javaslatukat egyenesen a vezetőségnek prezentálhassák. A start it @ K&H és a start IT kihívás @K&H március 1-jéig várja a jelentkezőket itt