Leépít a BenQ

MTI Sajtóadatbank, 2006. július 12. 08:40
A Siemens mobil üzletágának átvétele után indított nagyszabású átalakításai program részeként 527 németországi munkahely megszűntetését jelentette be kedden a tajvani BenQ-csoport. A vállalat vezetése a költségek csökkentésével, illetve a hatékonyság növelésével indokolta a lépést.
A vállalatnál idén áprilisban azt közölték, hogy veszteséggel zárták az első negyedévet a Siemens mobil üzletágának átvételét követő átszervezések tetemes költségei miatt. Az adó utáni veszteség 4,99 milliárd tajvani dollár (32,1 tajvani dollár/amerikai dollár) volt a márciussal végződött negyedben; egy évvel korábban 300 millióra rúgott az adózott eredmény. A helyzet azonban javult ahhoz képest, hogy a tavalyi utolsó negyedben még 6,02 milliárd tajvani dollár volt a cég adó utáni vesztesége, szintén az átszervezés miatt. A BenQ arra számít, hogy a második negyedben 30 százalékkal növekednek a szállítások az elsőhöz képest, amikor a tajvani cég összesen 7 millió mobilkészüléket adott el.

A BenQ tavaly vette meg a Siemens veszteséges mobiltelefon-gyártó részlegét, és ezzel a világ hatodik számú mobilgyártója lett. A tajvani elektronikai anyavállalathoz tartozó, müncheni székhelyű BenQ Mobile a vezeték nélküli mobil távközlési eszközök egyik vezető gyártója és forgalmazója, és a vásárlástól számítva másfél évig jogosult a Siemens márkanév használatára. A cég árbevétele tavaly meghaladta az 5,6 milliárd eurót, és világszerte 8 ezer embert foglalkoztat, Németországban 310 főt. A cégnek, a Siemenssel együtt számolva, Kelet- és

Közép-Európában átlagosan 25 százalékos részesedése van, és a második akar lenni a piacon. Magyarországon a részesedés 9-10 százalék körüli, amit tartani szeretne az új társaság is. A cél az, hogy a régióban és Magyarországon 2006 végére nyereséges legyen a BenQ Mobile.