Apple tábla-Mac 2007-ben

Genda Csongor Zoltán, 2006. november 28. 18:13
Időről időre hallani, hogy az Apple egy hibrid-mobil elkészítésén fáradozik, azonban most olyan híresztelések láttak napvilágot, miszerint a közeljövőben egy saját táblagéppel akar előrukkolni a vállalat.
Az ausztrál Smarthouse hírportál tajvani forrásokra hivatkozva közölte, hogy a számítógépgyártó már megépítette a tábla-Pc prototípusát és előreláthatólag jövő évben dobja azt piacra. Ezek szerint az amerikai konszern három vállalattal folytat tárgyalásokat a készülék legyártását illetően. Ezen táblagéppel azonban nem az üzleti réteget, hanem az otthoni felhasználókat célozná meg az Apple, mivel az alkalmas volna a digitális otthon irányítására is, így például vezérelni lehetne azzal a világítást, valamint a megfelelő audió és videóberendezéseket is. Ezen felül azonban a biztonsági rendszert is kezelni tudná a WLAN-os készülék, mely funkciók ellátásáról speciális szoftverek gondoskodnak majd. Természetesen akárcsak más Apple-gépekben, ennek belsejében is „Intel-szív dobogna” - adta hírül az ausztrál portál.
Az amerikai számítógépgyártó ezidáig még nem kommentálta az új termékről terjedő pletykákat.