Hatalmas tömegeket vonzott a budapesti Mobil Show

forrás Prim Online, 2006. december 4. 10:00
Péntektől vasárnapig rendezték meg az első, Mobil Show 2006 elnevezésű kiállítást és vásárt a fővárosban. Több ezren voltak kíváncsiak az új SYMA Sport- és Rendezvényközpontban a mobiltelefonok és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások jelenét és jövőjét bemutató látványosságra.
Több mint negyven kiállító újdonságai voltak láthatóak a kiállításon, ahol bemutatkoztak a T-Mobile nagy sebességű mobil internet- és videotelefon szolgáltatásai és a TV2 Mobizódjai is. A legnagyobb készülékgyártók a legnépszerűbb mobiltelefonjaik mellett a most megjelenő újdonságaikat is saját standon állították ki. Látható volt a Nokia N95-ös készüléke, a Samsung Z-560-as, a Motorola KRZR és a Sony Ericsson K800i csúcstelefon is.

Míg a látogatók a kiállítás területén tartózkodtak, mobiltelefonjaikon ingyenes háttérképeket, csengőhangokat és egyéb digitális tartalmakat fogadhattak és kipróbálhatták az új, bluetooth alapú párkereső szolgáltatást, a toothingot is.

A Mobil Show 2006 rendezvény látványos színpadi programokkal és interaktív bemutatókkal adott képet a hagyományos beszéd alapú szolgáltatások mellett mind szélesebb körben megjelenő multimédiás választékról, a videotelefóniáról, a mobilinternetes alkalmazásokról, valamint a mobil tv-ről.

A rendezvény szakmai fővédnöke, Hidasi István, a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsának tagja szerint "jelentős esemény a Mobil Show, hiszen fontos szerepe lehet abban, hogy a hatalmas sebességű technológiai fejlődés által elérhető új szolgáltatások közelebb kerüljenek a felhasználókhoz."

Több kategóriában szavazhattak a látogatók a Mobil Show év díjazottainak versenyében is. A győzteseknek szombat délután adták át az elismerést jelentő, üvegből készült díjakat. A kiemelt, "Navi" gombot mintázó díjat a Nokia kapta. Az év üzleti telefonja díjat a Samsung SGH-D900 nyerte, multimédia díjasa a Nokia N93, fashion mobilja az LG KG800 (Chocolate) lett. Legjobb PDA-telefonnak a T-Mobile MDA Vario II-t választotta a közönség. A legnépszerűbb WAP szolgáltatásnak a WLine chat, WAP játéknak a Foci Manager, JAVA játéknak pedig a Doom bizonyult.

A Mobil Show 2006 rendezvény egy eseménysorozat első eleme, amelyet jövő év május 15-én és 16-án a szakma jeles képviselőinek részvételével a siófoki Hotel Azúrban megrendezésre kerülő Mobil Konferencia 2007 követ. A nagyközönségnek szánt látványos show és a szakmát megszólító konferencia révén a mobilpiaci szereplők új bemutatkozási és ismeretszerző lehetőséggel gazdagodnak.