HMS: az iparágét meghaladó növekedés

, 2000. március 20. 21:27
Az 1999-es pénzügyi évben 36 százalékkal nőtt a Hypermedia Systems árbevétele, és 290 millió forintot tett ki. Az idén tízesztendős HMS bevételének túlnyomó többségét a fejlesztők és rendszermérnökök kiemelkedő szaktudása által megtermelt hozzáadott érték teremti meg.
A HMS tovább erősödött a közép- és nagyvállalati szektorban, és az év folyamán olyan referenciaértékű projekteket valósított meg, mint a Keler Rt. integrált informatikai rendszerének kiépítése, vagy a Hungarocaminon CRM (ügyféladat-kezelő) rendszerének kifejlesztése.

Az 1999-es eredményeket kommentálva Matlák Tamás ügyvezető igazgató biztatóan látja a következő éveket. "Kiegyensúlyozott növekedést mutat a cég, s a bevételünk legfontosabb forrása továbbra is a magas hozzáadott értékünk. Ez természetesen folyamatos fejlődést, invesztíciót igényel, de a múltban és a jövőben is kiemelt hangsúlyt fektetünk munkatársaink képzésére, a szervezet és működési folyamataink fejlesztésére. Célunk, hogy továbbra is a legjobb minőséget produkáló cégként tartsanak bennünket számon."

Matlák Tamás a 2000. év céljai között említette a már meglevő partneri kapcsolatok elmélyítését és a cég fókuszterületein a piaci pozíciók további erősítését. Mint elmondta, a további intenzív növekedés megalapozásához külső források bevonására is sor kerül, ami új lökést ad a fejlődésnek, de nem jelentheti a cég gondosan kimunkált stratégiájának jelentős módosítását.

A HMS 1999-es működésében három terület játszott kiemelkedő szerepet, s az év folyamán új irányok is körvonalazódtak. Az elektronikus irodai megoldások, mint a HMS hagyományos tevékenysége, számos referenciával bővült, és az év végén - sok más cég mellett - már három mobilszolgáltató (Westel 0660, Pannon GSM és Vodafone) használja a HMS által megvalósított Faxination faxrendszert. Az ArchiWare dokumentumkezelő rendszer sikerét mutatja, hogy a 4.2-es verziót használó korábbi vevők többsége áttért a Microsoft SQL Server 7.0 kapacitását kiaknázó ArchiWare 4.5-re. Jelenleg ArchiWare-felhasználó többek között a Környezetvédelmi Minisztérium, az Általános Értékforgalmi Bank, a Magyar Posta vezérigazgatósága, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium és az OTP közép-magyarországi régiója.

A Hypermedia Systems az elektronikus banki terület úttörőjeként tovább folytatta az Inter-Európa Bank HyperBankon alapuló BankoNet rendszerének fejlesztését, folyamatosan új funkciókat vezetve be. A megoldást a szakmai közvélemény is elismerte: a HyperBank döntős lett a Microsoft megoldásszállító díjon, s az elismerést Matlák Tamás a júniusi Fusion konferencián személyesen Bill Gatestől vehette át.

További fontos területe a HMS-nek az egyedi fejlesztési projektek kivitelezése, amilyen például a Pannon GSM számára végzett komplex adatbázis-migrációs munka, vagy az Előadó-művészi Jogvédő Iroda jogdíjfelosztó rendszerének kifejlesztése volt.

Újdonságként jelentkezik a világban az üzleti igényekre adott, hálózati technológiára épülő informatikai megoldások nyújtása. A HMS ezen a területen is otthon van, tavaly év közepén fejlesztette ki a Hungarocamion CRM rendszerét, és jelenleg is több, Windows DNA-ra (Distributed Network Architecture - elosztott hálózati architektúra) épülő projekt van folyamatban.

A HMS munkáira jellemző, hogy a komplexitás irányába mutatnak, s a cég egyre több részfeladatra kap megbízást az informatikai koncepció kialakításától kezdve a hardver biztosításán keresztül a fejlesztés, kivitelezés, installálás után a rendszer támogatásáig. Még 1998-ban kezdődött, és tavaly fejeződött be a Keler Rt. integrált irodai informatikai rendszerének kiépítése, és a BricoStore-ral is tartós együttműködés alakult ki. Mindezt segíti a rendszerintegráció és -támogatás divízió, amely szintén gyarapodott az év folyamán - mind létszámban, mind szaktudásban, mind pedig az ügyfelek számában. Sőt, a HMS megújult honlapjáról elérhető az internetes bejelentőlap, amely az ügyfelek számára egyszerűbb és gyorsabb ügyintézést tesz lehetővé (www.hms.hu)

Év Árbevétel Ft-ban

1990 3 272 000

1991 7 579 000

1992 17 097 000

1993 36 505 000

1994 35 642 000

1995 56 853 000

1996 120 888 000

1997 158 745 000

1998 212 142 000

1999 289 604 000