Frekvenciapályázat - Egy indulót kizárt az ORTT

MTI Sajtóadatbank, 2009. október 8. 09:42

Kizárta az országos kereskedelmi rádiós jogosultságokra kiírt pályázatból a Zene Rádió Országos Kereskedőház Zrt.-t szerdán a médiahatóság - értesült testületi forrásból az MTI.

A közlés szerint a jelenleg a Sláger Rádió és a Danubius Rádió által használt hullámsávért is versenybe szálló társaságot mindkét versenyből kizárták.

A Stop.hu keddi értesülése szerint a Sláger és a Danubius pályázatai "kapták a legkevesebb, objektíven adható pontot, ez talán nem is számít majd a végső döntéskor. Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ugyanis egy olyan határozati javaslatot készített elő, amely a mezőny felét, éppen azokat az aspiránsokat, amelyek a legmagasabb összegű ajánlatokat tették, kizárja, a legfurcsább okokra hivatkozva" - írták. A cikk szerint a Sláger ajánlotta a legszerényebb, a Danubius pedig a második legkisebb koncessziós díjat, s "tekintettel az előzetes minősítés során rosszul szerepelt pályázatukra, most nyilván szerencsésen jött számukra, hogy az ORTT éppen a fenti határozatot terjesztené a testület elé, hiszen a történtek alapján úgy tűnik, valóban nem kellett túl sok gondot fordítani a pályázatukra".

Az Index szerdán arról írt: a nagyobbik vételkörzetű országos kereskedelmi frekvencián sugárzó Sláger Rádió tulajdonosa kapta a legkevesebb pontot a két országos jogosultságra kiírt pályázat hivatali értékelése során.

A portál úgy tudja: az ADVENIO Műsorszolgáltató Zrt. és a Zene Rádió Országos Kereskedőház Zrt. 90-90, a Radiocafé tulajdonosai által jegyzett FM1 Konzorcium 85, a Danubius és a Juventus működtetője egyaránt 66, míg a Slágeré 60 pontot kapott a maximálisan megszerezhető 100-ból.

A pályázatok szeptember 28-i beadása után közzétett médiahatósági menetrend szerint egy hét áll rendelkezésre, hogy a beadott anyagok alaki, tartalmi érvényességének vizsgálata után az ORTT irodája előterjesztést készítsen. Az ügyben a következő héten - azaz most - dönthet a testület, majd 20-21 napot szánnak a hiánypótlási felszólítások kiküldésére és az anyagok beérkezésére.Egy hetet számolnak az ajánlatok értékelésére, valamint arra, hogy azt követően a testület döntést hozzon. Attól számítva öt munkanap áll majd a nyertesek rendelkezésére, hogy megkössék a műsorszolgáltatási szerződést. Így ha nem gyorsítják fel a folyamatot, akár november közepére is csúszhat ez az aktus, miközben a nyerteseknek november 19-én meg kellene kezdeniük a műsorszolgáltatást.