Megvalósult az elektronikus levéltár
A Magyar Tudományos Akadémián, sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy elkészült Európa egyik legfejlettebb, a modern kor kutatói igényeinek megfelelő levéltári nyilvántartó és archiváló rendszere. A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL), Budapest Főváros Levéltára (BFL) és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.) 2008 óta dolgozott a projekten.
A 2008 óta folyó munkához 2013-ban a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) is csatlakozott. A projekt költségvetése 2,75 milliárd forint, ami teljes egészében Európai Uniós támogatás.
A projekt célja az volt, hogy lehetőséget biztosítson nagy mennyiségű elektronikus iratanyag pontos, naprakész nyilvántartására, közzétételére és hosszú távú megőrzésére. A levéltárak hagyományos szerepükben biztosítottáka több száz éves iratok hiteles fennmaradását és a hozzájuk kapcsolódó elévülhetetlen jogokat. A XXI.században már garantálják a kormányzati és önkormányzati döntések átláthatóságát is.
A levéltárakban őrzött dokumentumok maradéktalan megőrzése nemzeti érdek, így kiemelten fontos volt, hogy a választott hardver- és szoftvermegoldás biztosítsa az elektronikus dokumentumok hosszú távú, katasztrófatűrő megőrzését. A NISZ Zrt. vezette Konzorcium az Európában legelterjedtebb szoftvermegoldások adaptálását tűzte ki célul – így olyan európai orsországok megoldásait vette át, mint pl. az Egyesült Királyság, Németország, Hollandia, Svájc és Ausztria.
A generálszállítói kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárást 2012 októberében a T-Systems Magyarország Zrt. nyerte meg. A nyertes cég a fővállalkozói feladatok mellett a rendszereket üzemeltető teljes infrastruktúra kiépítését, a levéltári portál megvalósítását, valamint az integrációs feladatokat végezte.
Kapcsolódó cikkek
- A magyar klaszter Kínáig menetel
- Puszta fekvésért fizet a NASA
- MNV-NISZ együttműködés
- Egyetemistákkal dolgozik a Canon
- TEDxCity2.0 – innovatív megoldások a jövő városáért
- Nextent – elkészült a vulgaritást érzékelő motor
- Termékfelismerős mobilapp a Cellumtól
- Újabb közbeszerzési felhívást tett közzé a NISZ a GSM-R projekthez
- KMOP projektet zárt a NanGenex Zrt.
- NISZ: Megjelent a GSM-R projekt megvalósítását célző második pályázat
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.