A kkv-k szerint kulcsfontosságú az üzleti sikerhez az informatika

MTI Sajtóadatbank, 2013. november 28. 11:20

A kis- és közepes vállalkozások 76 százaléka szerint az informatika szerepe kulcsfontosságú az üzleti sikerhez - derül ki a Microsoft idén végzett reprezentatív felméréséből.

A kutatás kimutatta azt is, hogy 66 százalékuk már használ valamilyen felhő alapú szolgáltatást. Elsősorban azért, mert az olcsóbb és rugalmasabb, mint a hagyományos informatikai megoldások használata. A felmérés, illetve a kkv-k igénye alapján fejlesztette ki az évi 1 milliárd forint árbevételű Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt. és a Microsoft Magyarország az első digitális számlatömb applikációt, amelyet a Nemzeti Adó és Vámhivatal is elismer a két cég közleménye szerint. A számlázó program teljesen kiváltja a papír számlatömböket, s a program könyveli is a kiadott számlákat.
 

A Microsoft Magyarország 1993-ban alakult, mindössze 2 fővel, dolgozóinak létszáma jelenleg megközelíti a 200 főt. A Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt. dobozos ügyviteli szoftvereket fejlesztő és forgalmazó vállalat, a budapesti székhelyű cég jelenleg 105 embert foglalkoztat. Eddig több mint 50 országból töltötték le a programjait.

Kulcsszavak: trend Microsoft Kulcs-Soft

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55