Ha már tapogatunk, tisztítsunk is
A CES-en debütál egy új tisztítómegoldás
A 2014-es Las Vegas-i szupershow-n, a CES-en nem csak különféle okoskütyük mutatkoznak be, hanem ezekhez tartozó hasznos segédeszközök és megoldások is. Az egyik ilyen a LensPen Elite egy olyan eszköz, amely egy speciális folyadékkal tisztítja meg masináinkat.
Az érintőképernyős készülékek megjelenése nem csak a gyártókat állította új kihívások elé, hanem a fogyasztókat is. Mindennek megvan az ára, ahogy annak is, hogy egyszerűsödött a navigáció a készülékek képernyőjén az érintésnek köszönhetően. A kijelző ugyanis egyre jobban koszolódik, zsíros foltokkal lesz teli, amit nem könnyű eltávolítani. Egy új megoldás erre kínál megfelelő alternatívát.
Egy kis kanadai cég találmánya a LensPen Elite, amely az ujjlenyomatainktól és azok zsíros maradványaitól tisztítja meg az érintőképernyőket. A megoldás akár elsőre még haszontalannak is tűnhet, hiszen hányféle tisztítómegoldás versenyez a piacon – még akkor is, ha csak az alternatív lehetőségekből, például szemüvegtisztítás indulunk ki.
Ám tökéletes módszer mindezidáig nem született. Lehet, hogy az áttörést ez az újdonság jelentheti? Miért is ne! Okoskütyükhöz okos tisztító megoldás. Ha a találmány a CES-ig menetelt, csak tudhat valamit. Nézzük, miben áll a különlegessége!
A benne lévő tisztítófolyadék feketeszén-vegyületet tartalmaz, amely páratlan tisztítóerővel rendelkezik. Ám jogosan merrül fel a kérdés, hogy mindez milyen nyomot hagy ujjunkon vagy a készülék tokján?
A LensPen ötlete nem újkeletű, első megjelenéséhez egészen 1984-ig kell visszamenetelnünk az időben. Akkor kifejezetten kameralencsék tisztításához alkalmazták. Többek között a Nikon, Canon, Sony , Pentax és a Samsung is forgalmazott saját márkás LensPen termékeket. Akkor még bizony fekete nyomot hagyott maga után, megfogta, amihez hozzáért.
Ez azonban mostanra megváltozott. A folyadék, bár szénvegyületet tartalmaz, átlátszó. Emellett a piac is átalakult, új területen kezdheti meg hódító útján a megoldás: az okoskütyük háza táján. Persze, más eszközök tisztítására is kiválóan alkalmas, például szemüvegek, napszemüvegek esetén. A vállalat alelnöke szerint a LensPen még idén ezen a területen is úttörő lehet.
Kapcsolódó cikkek
- Új termékportfólió a Sonytól
- Samsung NX30 okoskamera a CES-en
- Az LG legújabb OLED TV kínálata a CES-en
- Az új ThinkPad X1 Carbon a legkönnyebb 14 hüvelykes ultrabook a világon
- Új szoftver a gerincbetegek diagnosztizálásához
- A világ legvékonyabb 27 hüvelykes AiO PC-je a CES-en
- 4G-vel újít a Chevrolet
- Új dimenziókat hozhat a CES 2014: Elég végre a fanyalgásból
- Négy okostelefonnal újít a Lenovo
- Újabb platformon tanúsított és támogatott a SUSE Linux Enterprise
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.