Közös Microsoft–SUSE szerverfelügyeleti megoldás

forrás: Prím Online, 2014. január 8. 22:20

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet  bejelentette, hogy elérhetővé vált a SUSE Manager Management Pack for Microsoft System Center felügyeleti csomag. A megoldás egységes, központi konzolt biztosít a Windows és Linux kiszolgálókat együttesen üzemeltető rendszergazdák számára a virtuális és a fizikai környezetek felügyeletéhez, a javítócsomagok állapotának ellenőrzéséhez, valamint a szükséges frissítések telepítéséhez. A SUSE Manager hatékonyságát jól bizonyítja, hogy összesen 140 százalékos növekedést ért el az utóbbi egy év során.

Napjaink adatközpontjaiban teljesen általános jelenség a heterogén infrastruktúra, és az ügyfelek sikereihez és elégedettségéhez elengedhetetlen, hogy egyszerű legyen a több rendszert is lefedő felügyelet. A Microsoft és a SUSE 2006 óta dolgoznak közösen olyan interoperábilis megoldások kialakításán, amelyek segítségével a vállalatok többet hozhatnak ki vegyes Windows és Linux környezeteikből. A SUSE Manager Management Pack for Microsoft System Center kiadásával ugyanaz a megoldás használható a Linux frissítési feladatok elvégzésére, amelyet a rendszergazdák már egyébként is használnak a Windows és Linux kiszolgálók állapotának figyeléséhez. Ezáltal a szakemberek időt és erőforrásokat takaríthatnak meg, így a szervezet stratégiai prioritásaira összpontosíthatnak.


A SUSE Manager és a Microsoft System Center 2012 R2 szoros integrációja révén a rendszergazdák ugyanazon System Center konzolról láthatják el a Windows, illetve a SUSE Linux Enterprise Server és a RedHat Enterprise Linux Server rendszerek felügyeletét. Az integrált megoldás lehetőséget biztosít a szakemberek számára a különböző szerverfrissítések állapotának ellenőrzésére, így meggyőződhetnek azok naprakészségéről és biztonságáról, illetve riasztásokat kaphatnak az összes elévült és kritikus javítócsomagról. Emellett ütemezhetik a karbantartási időablakokat egy adott kiszolgálón való frissítések futtatásához, és új gépeket helyezhetnek üzembe be a SUSE Manager sablonjai alapján.


A SUSE szerverfelügyeleti megoldása, a SUSE Manager lehetőséget biztosít a Linux kiszolgálók egypontos felügyeletére, a frissítések automatikus telepítésére és az esetleges hibás csomagok egyszerű visszavonására, továbbá a szerverek automatikus telepítése és a kiszolgálók monitorozása is elvégezhető a segítségével. A megoldás emellett hardver- és szoftverleltár készítésére, valamint szerepalapú felügyelet megvalósítására is alkalmas. 


A SUSE Manager az elmúlt idők legsikeresebb SUSE terméke. Nemrégiben közzétett adatok alapján a SUSE Manager összesen 140 százalékos növekedést ért el az utóbbi egy év során. A SUSE Linux Enterprise Server 27, a teljes SUSE üzletág pedig 22 százalékkal nőtt, ami meghaladja a tavaly prognosztizált szintet. A legfrissebb számok szerint a SUSE összesen több mint 19 000 ügyfél igényeit szolgálja ki mintegy 45 országban.

A SUSE Manager Management Pack for Microsoft System Center csomaghoz kapcsolódó, további információért kérjük, látogasson el a www.suse.com/products/suse-manager/management-pack.html weboldalra!
 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36