Conchita Wurst a közösségi médiát is megnyerte magának

forrás: Prím Online, 2014. május 13. 16:23

Kétségtelen hogy Conchita Wurst Eurovíziós szereplése már akkor is emlékezetes lett volna, ha nem ő nyeri idén a fesztivált. Emellett a győzelem mellett viszont sikerült leigáznia szinte az összes közösségi média csatornát a fesztiválon való megjelenése óta.

Az idei Eurovíziós DalFesztivált Ausztria nyerte Conchita Wurst produkciójával. Azóta is közsszájon forog a téma, ugyanis az előadó külsejét sokan kétes érzelmekkel fogadták. A kérdés az, vajon hogyan vált egy tökéletesen felépített produkció és maga a termék (Conchita Wurst) szinte mindannyiunk beszédtémájává az elmúlt napokban?

 

A szálak messzebről indulnak, hiszen már az elődöntő után kezdte felfedezni magának az internetes társadalom a bizarr külsejű előadót, így egymás után jelentek meg az ötletesebbnél ötletesebb mémek. Ezek száma pedig a szombati döntő után robbanásszerűen megnőtt, és azóta újabbak is napvilágra kerültek, emyelek folyamatosan árasztják el az emberek üzenőfalát.

 

Ezzel együtt nőtt Conchita Facebook rajongóinak száma is, 13 ezer főről (jelen pillanatban) közel 580 ezer főre. Persze a kommentelőktől itt is kap hideget-meleget és úgy tűnik hogy egy-egy poszt moderálására már kapacitás sem marad.
 


Twitteren
több mint 85 ezer követője van az előadőnak, akinek a világ minden részéről gratulálnak ezen a csatornán is. Az Instagramon jelenleg több mint 53 ezer követője van, bár a legutolsó fotóját közel 3 hete posztolta. Az Eurovízión előadott produkciójának hivatalos videóját a YouTube-on május 8. óta több mint 10 milliószor nézték meg. További két különösen népszerű videó is fenn van a produkcióról, az egyiket több mint 5 millióan, a másikat 7 millióan láttak eddig (és ez csak a top 3).

 

Az emlékezetes produkció és előadója valószínűleg még sokáig beszédtéma lesz. Mindez a közösségi csatornák nélkül aligha juthatott volna el ilyen gyorsan, ilyen sok emberhez úgy, hogy talán csak töredékük látta magát a produkciót.

 

Szerző: Forgács Mariann, Be Social / Prím Online; Kép: expresspress.co

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36