Bádogember, sasolás, Bogár Muzsika, tánctanulás…végre megint Gyerek Sziget!

forrás: Prím Online, 2014. június 5. 12:21

Az idei június hétvégéi is izgalmas programokat hoznak majd a Generali Gyerek Sziget látogatóinak a Hajógyári-szigeten, természetesen ingyen, reggel 10-től este 6-ig, szombaton és vasárnap. Az első – pünkösdi, hosszú hétvégén – amellett, hogy az ünnep alkalmából a Kolompos együttes a Pünkösdi királykisasszony című produkciójával szórakoztatja majd a nagyérdeműt- benépesül majd a Bohócerdő, Kukutyinban a Mester tér, lesz, Halász Judit koncert, tánctanítás, öttusa, Színes Falu és KRESZ-park is.

Az első hétvége is pazar színházi előadásokkal, koncertekkel várja a majd a családokat: követhetik majd a nézők Dorka, Bádogember a gyáva Oroszlán kalandjait a sárga úton a Kabóca Bábszínház segítségével, a Bogár Muzsika szárnyán pedig térbeli és időbeli zenei utazáson vehetnek majd részt a lurkók, miközben sokfajta ritmust, dallamot ismerhetnek meg. Azokat, akik elmerülnének kicsit a népi mesterségek világában, várja Kukutyin és a Cifra szoba, a táncház és táncbemutató a Toppantó tánccsoporttal, a Nagyszínpadon.


A Színes faluban Nigéria, Vietnám és Szíria szokásait, hagyományait fedezhetik fel az „utazni vágyók”, autentikus foglalkozások és bábelőadások segítségével. A Generali Gyerek Szigeten idén lesz Tropicarium sátor, ahol reggeltől estig fergeteges kalandok, egzotikus és simogatható állatokat várják majd a családoknak. Lesz alkalom vért adni a Véradás sátorban, sportolni az Öttusa Kölyök Parkban és szórakoztató kísérleteket végezni a Csodák Palotájában.


Akinek ez mind nem elég, annak érdemes a www.gyereksziget.hu oldalon tájékozódni a részletes programokról.  Újpest Önkormányzata és a rendezvény szervezői együttműködésének köszönhetően most is ingyenes buszjáratok szállítják az újpestieket Óbudára, és vissza.
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36