Kína a világ legnagyobb robotpiaca

MTI Sajtóadatbank, 2014. június 19. 08:13

Kína lett a világ legnagyobb robotpiaca tavaly, lehagyva Japánt - derült ki az iparági szövetség kedden közzétett statisztikáiból.

2013-ban 36 860 ipari robotot vásároltak a kínai vállalatok, 36 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ezekből megközelítően 9600-nak volt hazai (kínai) a gyártója, míg a fennmaradó, csaknem 73 százalék külföldről származott.

A szakemberek szerint a kínai robotipar az elmúlt évtizedben korábban nem tapasztalt fejlődésen ment keresztül, az árbevételt tekintve évente körülbelül 25 százalékos bővülést produkálva. Mindez a sokszínű kínai feldolgozóipar diktálta nagy keresletnek köszönhető - jelentette ki Vang Ruj-hszian a gépipari szövetség elnöke.

Az ipari robotok immár széles körben, 25 nagyobb ágazatban terjedtek el, közülük is leginkább az élelmiszeriparban, az elektronikai iparban és az autógyártásban. A kínai kormány tavaly év végén a szektor továbbfejlesztését szorgalmazó irányelveket adott ki abban bízva, hogy a hatékonysággal és minőségi termeléssel együtt elősegíthetik a gyáriparban kívánatosnak tartott szerkezetátalakítást.

Szakértők azt is megjegyezték, hogy az ipari robotok térhódításával sikerül ellensúlyozni a növekvő foglalkoztatási költségeket, az egyre több területet jellemző munkaerőhiányt. Mindazonáltal úgy vélik, a robottechnológia terjesztésében és alkalmazásában sok még a tennivaló, ami egyrészt vonatkozik a robotok színvonalára, másrészt a többletkapacitás kialakulásnak veszélyére.

Kulcsszavak: Kína robot

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36