Átlátszó egér segíthet az emberi szervezet gyógyításában

MTI Sajtóadatbank, 2014. augusztus 2. 10:15

Átlátszó egér segíthet az emberi szervezet gyógyításában. Az egeret, amelynek a szövetei mellett a szervei is átlátszóak, amerikai tudósok hozták létre.

A kutatók remélik, hogy az egér vizsgálatával hozzájárulnak az emberi betegségek és vírusok elleni harchoz - olvasható a The Independent brit napilap honlapján. Az átlátszó egér halott, de egy különleges eljárással átlátszóvá tett testének vizsgálata számos betegség, így az autizmus vagy akár a rák megértésében is fontos szerepet játszhat. Az egereket gyakran használják fel az orvosi kutatásokban, mert a biológiai felépítésük sok tekintetben nagyon hasonló az emberéhez.

 


 

Vivian Gradinaru, a Kaliforniai Technológiai Intézet kutatója, a Cell című tudományos folyóiratban közzétett tanulmány egyik szerzője szerint az átlátszó egér vizsgálatával jobban megérthetjük az agy és a test közötti interakció folyamatát, vagyis pontosabb képet alkothatunk az idegrendszerről. Emellett a kutatás segíthet különböző szövetekben rejtőző vírusok megértésében, és hozzájárulhat pontosabb diagnózisok felállításához az orvoslásban.
 

Az eljárás során, amellyel az egér testét átlátszóvá tették, először eltávolították az egér bőrét, majd különböző kémiai anyagokat fecskendeztek a véredényekbe, az agyba, illetve a gerincvelőbe. A kémiai anyagok egy része eltávolította a fényt blokkoló zsírt a szövetekből. Az eredmény leginkább egy egér alakú zselatincsomóra hasonlít, amelyben a szerveket az összekötő szövetek és a befecskendezett gél tartja a helyén. Az egész eljárás két hetet vett igénybe.
 

A könnyen alkalmazható és költséghatékony szövettisztító eljárás lehetővé teszi a nagyobb szövetminták sejten belüli szinten történő vizsgálatát a tágabb klinikai kutatásban - nyilatkozta Gradinaru.


http://www.independent.co.uk/news/science/scientists-create-transparent-mouse-complete-with-seethrough-organs-9641860.html

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?

A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.

2024. május 12. 14:20

Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.

2024. május 12. 13:47

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36