Nem kérhetnek pénzt az elektronikai szemétért
Nemcsak ingyen köteles visszavenni a használt elektromos és elektronikus berendezéseket a gyártó és a forgalmazó, hanem ha a vásárlónak házhoz szállítják az újat, akkor szintén ingyen kell a régi berendezést elszállítani tőle – egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet, amely a Magyar Közlönyben jelent meg.
Abban az esetben, ha Magyarországon nem lehet hasznosítani az elektromos, illetve elektronikai hulladékot, akkor az exportálható, ennek azonban feltételt szab a rendelet: a magyar jogszabályba foglalat feltételekkel azonos, vagy pedig attól jobb legyen a hasznosítás külföldön.
Minden új eszközre, illetve a csomagolására fel kell helyezni egy áthúzott kukát ábrázoló ábrát, amely arra utal, hogy az elhasználódott berendezést a háztartási hulladéktól elkülönítetten kell gyűjteni. A rendelet megemeli az ilyen jellegű hulladékok visszagyűjtési arányát, az értékesített termékhez képesti begyűjtési arányt. Például a háztartási nagygépnél 39-ről 48 százalékra, a kisgépeknél 20-ról 27 százalékra, a számítógépeknél és mobil telefonoknál 37-ről 45 százalékra. A játékoknál – annak ellenére, hogy 5-ről 7 százalékra emelkedik – továbbra is alacsony marad a begyűjtési arány.
A gyártóknak, illetve kereskedőknek vagyoni biztosítékot kell letenniük a forgalmazott mennyiség arányában. Ennek célja az, hogy teljesítsék a visszagyűjtési kötelezettségüket. Amennyiben az illetékes hatóság ezt igazolja, a biztosíték felszabadul. A biztosíték az adott évben – várhatóan – forgalmazott elektromos és elektronikus eszközök súlya és a táblázatba foglalt tarifa szorzata. Például a háztartási nagygépeknél, számítógépeknél és mobil telefonoknál kilogrammonként 100 forint, a kisgépeknél 70 forint, míg a világítótesteknél 190 forint a fajlagos biztosíték.
Kapcsolódó cikkek
- Környezetkímélő telefonokat is választhatunk a Vodafone-nál
- Környezetkímélő telefonokat is választhatunk a Vodafone-nál
- Három család otthona válhatott zöldebbé a Samsung jóvoltából
- Három család otthona válhatott zöldebbé a Samsung jóvoltából
- Digitális tananyagot fejlesztett a BGF
- Digitális tananyagot fejlesztett a BGF
- „Jó fej” a Föld napján az Apple
- „Jó fej” a Föld napján az Apple
- A Föld Napja – IV. Tudományfesztivál
- A Föld Napja – IV. Tudományfesztivál
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.