A vártnál kevésbé csökken a személyi számítógépek értékesítése az idén

MTI Sajtóadatbank, 2014. szeptember 1. 09:19

Az idén a személyi számítógépek (PC) világpiaci forgalma a korábban jelzett 6 százaléknál alacsonyabb mértékben, 3,7 százalékkal csökken a vártnál nagyobb első félévi kereslet miatt - közölte az IDC.

A fejlett régiókban a személyi számítógépek értékesítése az egyaránt emelkedő vállalati és lakossági keresletnek köszönhetően 5,6 százalékkal, 2010 óta a legmagasabb mértékben növekszik majd az idén. Az IDC előrejelzése szerint az idén 140,7 millió asztali és hordozható személyi számítógépet értékesítenek a fejlett régiókban a tavalyi 133,3 millió után. Az eladások 2018-ra azonban 129,2 millióra esnek vissza.
 

A fejlődő régiókban az idén 162,7 millió asztali és hordozható személyi számítógép eladására lehet számítani, kevesebbre a tavalyi 181,9 milliónál. A fejlődő térségekben a személyi számítógép értékesítések száma nagyjából állandósul és az IDC számításai szerint 2018-ban is évi 161,8 millió lesz.
 

Az idén összesen 303,5 millió személyi számítógépet értékesítenek majd világszerte a tavalyi 315,1 millió után. Az eladások 2018-ra 291,1 millióra csökkennek.
 

A személyi számítógépek iránti keresletet rövid távon elsősorban a vállalati informatikai beruházásoknak a fejlett régiókban tapasztalható növekedése gerjeszti. Pozitív hatása van emellett a PC-kereslet alakulására még a táblagépek által támasztott konkurencia gyengülése is. A táblagép piac ugyanis egyrészt a telítődés felé halad, másrészt a kereslet súlypontja kezd eltolódni a kisebb méretek felé, amelyek már nem jelentenek konkurenciát a személyi számítógépeknek. Ugyanakkor a gyártók a hordozható személyi számítógépeket is kezdik ellátni korábban csak a táblagépekre jellemző funkciókkal, például érintőképernyővel, valamint a táblagépekhez hasonlíthatóan vékony és könnyű kivitellel.

Kulcsszavak: PC trend

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36