A szomszédban készül a repülő autó

MTI Sajtóadatbank, 2014. november 5. 17:29

Két éven belül gyártásba kerülhet a szlovák repülő autó, elsősorban az észak-amerikai piacra szánják, az ára egy szupersportkocsi szintjén mozoghat.

A fejlesztés alatt álló repülő autó aktuális verzióját a napokban mutatták be Bécsben. A közel két és fél évtizedes fejlesztés gyümölcseként a bécsi Pioneers fesztiválon bemutatott, AeroMobil 3.0 nevet viselő projektről szuperlatívuszokban bővelkedő cikkekben számoltak be a vezető pozsonyi lapok.

A Stefan Klein tervezőmérnök által megálmodott, kétszemélyes, közúti közlekedésre is alkalmas ultrakönnyű repülő autó előző modelljét, az AeroMobil 2.5-öt tavaly Montrealban mutatták be. Az aktuális modell, a napokban bemutatott AeroMobil 3.0 elődjéhez képest rengeteg újításon, tökéletesítésen esett át, és sikeresen abszolválta a repülőteszteket is.

 



Fejlesztője, Stefan Klein a pozsonyi Pravdának azt mondta: a gép 2016-ban vagy legkésőbb egy évvel később már gyártásba kerülhet.

Az alig 450 kilogrammos, szénszálas karosszériaelemek felhasználásával acélvázra épített gép hat méter hosszú, szélessége nyílt szárnyakkal nyolc, összezárt szárnyakkal két és negyed méter. A repülő autót egy ezerkétszáz köbcentiméteres, száz lóerős boxermotor hajtja, közúton legfeljebb 160, a levegőben pedig mintegy kétszáz kilométer óránkénti sebességgel. A hibrid felhasználás korlátait tekintetbe véve a repülő autó fogyasztása is meglehetősen barátinak tűnik, gépkocsiként használva 8 liter tesz ki száz kilométeren, repülőgépként pedig beéri 15 liter ólommentes autóbenzinnel óránként.

A fejlesztő cég elsődlegesen a kevésbé kiépített infrastruktúrával rendelkező piacokra szánja a repülő autót, amely egyenetlen terepen, alig kétszáz méteres pályán képes felszállni, aztán egy tankolással hétszáz kilométert tehet meg, majd akár ötvenméteres pályán leszáll. Az AeroMobil közúton gurulva egy tankolással csaknem kilencszáz kilométer megtételére képes. A Hospodárské Noviny szlovák gazdasági-közéleti lap úgy tudja: az AeroMobil elsődlegesen az észak-amerikai piacon kerülhet majd forgalomba.

Kulcsszavak: tudomány autó

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

Nagy hatótáv, nagy lehetőségek

A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.

2024. május 1. 12:03

Stratégiai partnerséget kötött a Continental a DeepDrive-val

A Continental technológiai vállalat stratégiai partnerséget kötött a müncheni székhelyű DeepDrive-val az elektromos járművekhez szükséges alapvető technológiák továbbfejlesztése érdekében. 

2024. május 1. 10:21

Újabb akadály hárul el a nagy hatótávolságú e-kamionok elterjedése elől

Sikeres tesztet teljesített a Siemens: töltési rendszere 1 MW teljesítményt adott le.

A német cég prototípusát egy nagy hatótávolságú e-kamionnal tesztelték. Az új készülék több Siemens SICHARGE UC150 töltőberendezésből, ezek kimeneti teljesítményét összefogó kapcsolási kialakításból (switching matrix) és a megawatt-töltésre speciálisan kialakított diszpenzerből állt.

2024. április 28. 10:21

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36