Meghaladta az egymilliót Klaus Johannis kedvelőinek száma a Facebookon
Klaus Johannis, Románia újonnan megválasztott államfője az első európai politikus, akinek több mint egymillió kedvelője van a Facebookon - közölte internetes oldalán a Romania Libera című lap.
Romániában szociáldemokrata ellenfele, az elnökválasztás nagy vesztese, Victor Ponta román miniszterelnök követi Johannist a Facebook-rangsorban 720 ezer kedvelővel, míg a hivatalban lévő Traian Basescu államfőnek 320 ezer szimpatizánsa van a közösségi oldalon. A román lap szerint az európai politikusok közül Nicolas Sarkozy volt francia köztársasági elnök állt legközelebb ahhoz, hogy átlépje a bűvös egymilliót, neki 990 ezer kedvelője van, de Johannis elhúzott mellette.
A frissen megválasztott - ráadásul sokak szerint karizmával sem rendelkező - Johannis a leggyorsabban népszerűvé vált politikus Európában, hiszen kedvelőinek száma gyakorlatilag az utóbbi egy héten duplázódott meg. Johannis az elnökválasztási kampány utolsó hetét még 520 ezer kedvelővel kezdte, és a szavazás előtti napon előzte meg ellenfelét, Victor Pontát.
A politikai elemzők szerint az sem véletlen, hogy vasárnap este, a voksolás végén a két politikus Facebook-kedvelőinek egymáshoz viszonyított aránya megegyezett azzal az 55-45 százalékos aránnyal, amellyel Johannis megnyerte az elnökválasztást Pontával szemben.
A vesztes szociáldemokraták szerint Pontát nem a jobboldal, hanem a "Facebook-párt" győzte le. Tény, hogy a második fordulóban több mint kétszer annyian voksoltak Johannisra, mint az elsőben, és joggal feltételezhető, hogy a növekményt nem a mögötte álló (30 százalékos) pártszövetség, hanem az interneten futótűzként terjedő Ponta-ellenes lázadás hozta meg neki. Ebben meghatározó szerepe volt azoknak a videóknak és fényképeknek, amelyeket a közösségi fórumokon tettek közzé a külföldi szavazóköröknél kígyózó kilométeres sorokról.
A bukaresti elemzők szerint az elnökválasztás előtt esélyesebbnek tartott Victor Ponta azért veszítette el a választást, mert kormánya akadályozni próbálta a hagyományosan jobbra húzó diaszpórát választójoga gyakorlásában. Az ez ellen tiltakozó fiatal értelmiségiek váratlanul magas részvétele közepette vasárnap Klaus Johannist választották meg Románia elnökévé a következő öt évre.
Kapcsolódó cikkek
- A közösségi média szétveri az étkezési kultúrát
- Transzvesztiták fiókjának zárolásáért kért elnézést a Facebook
- Pszichológushoz kerülhetsz a Facebook miatt
- Egyre több pár a Facebookot okolja a válásért Szerbiában is
- Öncenzúrára késztet a Facebook és a Twitter
- Lelki terror elleni portált hozott létre a Facebook
- Használják, de nem értik igazán a Facebookot a kkv-k
- Mikor hal meg a Facebook? Maximum, ha öngyilkos lesz…
- Több mint 50 millió Barca-drukker a Facebookon
- Nézőpont: a választók nem szívesen vállalják politikai szimpátiájukat a Facebookon
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.