Magyarországon is indul a Kódolás Órája
A kódolás világnyelv, ismerete már gyerekkortól óriási előnyt jelent. Ennek szellemében indul el hétfőtől Magyarországon is a Kódolás Órája című eseménysorozat a Microsoft támogatásával. Magyarországon 10 000 betöltetlen informatikusi állás van, így az utánpótlás növelése kulcskérdés. A Microsoft a kódoláshoz szükséges forrásokkal és képzéssel segíti a fiatal felnőtteket abban, hogy felfedezzék tehetségüket és sikeres karriert futhassanak be, valamint elkötelezett a hatékony programozás oktatás elterjesztésében.
A programnyelvek, kódnyelvek épp olyan világnyelvek, mint az angol: aki kellő szinten ismeri, annak egyfajta útlevelet jelent az informatika globális munkaerőpiacára. Európában mintegy 4 millió kódoló dolgozik (ez nagyjából Horvátország teljes lakosságának felel meg), amely évente 100 ezerrel nő. Számos magyar informatikus dolgozik külföldön, a magyar szakemberek Ausztriában, Németországban és Nagy-Britanniában is keresettek. Pedig a magyar informatikusokra idehaza is nagy szükség lenne. A statisztikák szerint jelenleg 82 000 honfitársunk dolgozik az informatikai szektorban, ám mintegy 10 000 betöltetlen állás van a területen. Az utánpótlás pedig nem érkezik nagy sebességgel: évente 5000 fiatal felvételizik informatikai szakokra, éppen annyian, ahány finanszírozott informatikusi hely van a felsőoktatási intézményekben, ám a felük lemorzsolódik, így mindössze 2500-an végeznek évente.
Kevesen tudják, hogy az első programozó egy hölgy volt. A brit Ada Lovelace matematikusként már a XIX. században megírta a világ első számítógépes programját, noha akkor ezt ő még nem tudta. A valódi, számítógépes programozás a XX. század második felében kezdődött. Az első számítógépes játékot 1961-ben írták meg, 1983-ban pedig elkészült az első számítógépes vírus is. Az első kódnyelv a FORTRAN volt, melynek feltalálása az amerikai John Backus nevéhez fűződik.
Ahogy az emberek életük egyre több területén találkoznak az informatika vívmányaival, úgy válik a kódolás speciális, komoly szakértelmet és képzettséget követelő tudásból mindenki számára hozzáférhető lehetőséggé. Ezt a folyamatot meggyorsítandó indult útjára az Egyesült Államokban 2013-ban a Kódolás Órája című eseménysorozat, amelynek célja, hogy korra és nemre való tekintet nélkül népszerűsítse a kódolást világszerte. Eddig közel 52 millióan vettek részt a program valamelyik eseményén, 15 millió diák vett részt a rendhagyó tanórákon a világ 180 országában 30 különböző nyelven. A Barack Obama amerikai elnök támogatásával indult Kódolás Órája mellé a kezdettől fogva odaállt a Microsoft is. A cég most Magyarországon népszerűsíti a kezdeményezést: a szervezők arra buzdítják a szülőket és az oktatási intézményeket, hogy ezen az egy héten szánjanak legalább egy órát a programozás alapjainak megismerésére és megismertetésére.
A kezdeményezők szerint nincs szükség számítástechnikai előképzettségre ahhoz, hogy valaki elkezdjen programozni. Aki alapszinten megtanulja a kódolást, a számítástechnikát a kreativitása kibontakoztatására is felhasználhatja, miközben fejlődik a problémamegoldó készsége. A mozgalom alapgondolata szerint mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget, hogy a programozás alapjaival megismerkedhessen, és az így megszerzett tudás támogassa a továbbtanulását és az elhelyezkedését.
A Kódolás Órája alkalmából a szervezők azt kérik, mindenki készítse el nevének bináris változatát és ossza meg a Facebookon. Megteheti itt: http://www.convertbinary.com/
Kapcsolódó cikkek
- Egy év alatt egymillió informatikust képezne ki Tajvan
- Ingyenes otthoni Office 365 használattal bővül a Tisztaszoftver program
- Office újdonságok egy csokorban
- A Windows XP ismét veszített népszerűségéből
- Már Skype-olhatnak is az Office Online felhasználók
- Legjobb munkahelyek - dobogón a Microsoft
- Már HD képeket is támogat a Bing
- Windows 10 frissítést kapnak a Windows Phone 8-as Lumia mobilok
- A Microsoft a második legértékesebb vállalat a Forbes szerint
- A Microsoft egykori alelnöke igazolt az SAP-hoz
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).