Segíthetik az iskolai eredményeket a videojátékok
A videojátékok "mérsékelt" alkalmazása hasznos lehet az iskolai eredmények javításában, többek között a matematikai tanulmányok terén - erre a következtetésre jutott a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 65 országra kiterjedő tanulmánya.
Ahhoz azonban, hogy valóban hasznosak legyenek, a serdülőknek egyedül kell játszaniuk, nem pedig hálózatban - hangsúlyozta a tanulmány.
Francesco Avvisati szerint a lányok számára hasznos lenne a több videojáték az önbizalom növelése és hibák belátása szempontjából. Az elemző szerint azok a fiúk viszont, akik túl sok videojátékot játszanak, hajlamosak késni az órákról vagy lógni az iskolából.
A Nemek egyenlősége az oktatásban című tanulmány a 2012-es PISA felmérés adatai alapján készült, amely az OECD-tagállamok, vagy a felmérésre önként jelentkező ország 510 ezer 15 éves fiataljára terjedt ki. Az OECD-nek 34 tagja van, közöttük fejlett államok, mint az Egyesült Államok, európai uniós tagországok, Ausztrália vagy Japán, de vannak közöttük fejlődőek is (Mexikó, Chile, Törökország).
A tanulmány szerint a fiúk hajlamosabbak lemorzsolódni, a lányok pedig kevésbé érdeklődnek a tudományos kutatások iránt, ami nem "velük született képességbeli különbség", másképp genetikai sajátosság, hanem a család, a tanárok és a társadalom által közvetített meggyökeresedett sztereotípiák eredménye.
MTI
Kapcsolódó cikkek
- Már elérhetőek a digitális tankönyvek
- Az elektronikai eszközök globális hatását kutathatják diákok egy vetélkedőn
- Az iskolai agresszió kezelését segíti az új portál
- A CEU új mesterképzést indít üzleti analitika témában
- Ingyenes ECDL tananyag-csomag látássérültek részére
- Még lehet jelentkezni az SAP tavaszi tanfolyamára
- Önmagát tanító videojáték-programot fejlesztett a Google
- Hiányosságok az e-felvételinél
- Harmadik alkalommal indul útjára a Digitális Mesterkurzus
- Tévhit, hogy a fiatalok jól használják a digitális eszközöket
Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.