Beruházás nélkül a felhőből

forrás: Prím Online, 2015. március 23. 17:11

A T-Systems Magyarország felmérése szerint a közép- és nagyvállalatok számára a felhőszolgáltatásokat elsősorban a költségmegtakarítás és a beruházás nélküli fejlesztések teszik vonzóvá, ugyanakkor továbbra is sok a tévhit a felhőnek tulajdonított hátrányok kapcsán.

A T-Systems Magyarország 2014-ben kérdőíves kutatást végzett mintegy 400 cég részvételével, amely elsősorban a menedzselt és felhő alapú szolgáltatások igénybevételének sajátosságait vizsgálta. A kutatás célcsoportját azon magyarországi közép- és nagyvállalatok képezték, ahol a vállalkozáson belül 10-150 közötti munkavállaló használja napi szinten a cégnél rendelkezésre álló informatikai infrastruktúrát.

A felhőszolgáltatásokkal kapcsolatos averziók alapvetően a harmadik félnek való kiszolgáltatottságból adódnak: erős a félelem a külső szolgáltatótól való függőségtől, bizalmatlanság tapasztalható az adatok kezelésével kapcsolatos kérdések miatt, valamint tartanak az ügyfelek attól is, hogy a szolgáltatás instabil az internetkapcsolatnak való kitettség miatt. A megkérdezett vállalatok 66%-a a felhőszolgáltatások legnagyobb hátrányának az adatkezelés bizalmasságát tartotta. „Meggyőződésem, hogy a felhőszolgáltatásokkal szembeni averziókra megfelelő válaszaink vannak” – fogalmazott a kutatás kapcsán Ragoncsa Géza, a T-Systems Magyarország vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: „a digitális transzformáció előtt álló vállalkozások nehezen azonosulnak a felhő sajátosságaival, így például azzal, hogy akár egy szoftveres szolgáltatást havidíjas alapon vehetnek igénybe, ami nem kerül a tulajdonukba. De visszatartó erő lehet az is, hogy sok esetben nem látják a felhőszolgáltatások mellett a kellő mértékű szakértői támogatást, amit ma már olyan felhőszolgáltatók egyébként nyújtanak ügyfeleiknek, mint a T-Systems Magyarország.”

A megkérdezett vállalatok 45%-a a felhőszolgáltatásokkal kapcsolatban leginkább előnyösnek az alkalmazások magasabb megbízhatóságát és rendelkezésre állását nevezte meg. Második helyre került a válaszadók 40%-ának válaszával a pozitív szempontok között az, hogy felhőszolgáltatások igénybevételével jelentős beruházási költségek megtakarítását várják az ügyfelek. Ezzel összefügg a harmadik szempont is: a válaszadók egyharmada úgy véli, hogy a felhőből igénybe vett szolgáltatások esetében fontos előny a folyamatosan frissített, karbantartott technológiai háttér, amelyet a szolgáltató saját ügyfeleinek biztosítani tud. „Az infokommunikációs technológia rohamléptekben változik, és nem minden cég tud vagy akar lépést tartani a gyakran nagy IT-büdzsét igénylő fejlesztésekkel. A jó hír az, hogy a legújabb megoldásokat külön beruházási költség nélkül, a mindenkori igényekhez igazítva, rugalmasan lehet igénybe venni a felhőből, ami garantálja a feltörekvő középvállalatoknak is a nagyvállalatihoz hasonló erősségű infokommunikációs háttér és a folyamatosan naprakész infrastruktúra elérhetőségét” – mutatott rá Ragoncsa Géza.

„A T-Systems Magyarország széleskörű portfóliója révén teljes körűen, az alapvető infrastruktúra-jellegű szolgáltatásoktól kezdve, a kommunikációs és kollaborációs megoldásokon át, a különböző horizontális, iparági és üzleti alkalmazásokig, a szolgáltatások széles skáláját kínálja a közepes és nagyvállalatoknak. Mindezt végponttól végpontig, az ügyfél kliens-eszközétől a szolgáltatói központig tudjuk biztosítani, és a szolgáltatás minden eleméért együttesen felelősséget is tudunk vállalni” – fejtette ki Ragoncsa Géza.

 

„Mint felhőintegrátor, a T-Systems Magyarország a legnagyobb nemzetközi gyártókkal működik együtt, hogy a legkorszerűbb felhőmegoldásokat tudja ügyfeleinek nyújtani. Ez könnyebbséget jelent az ügyfélnek, hiszen egyetlen szállítóval kell szerződnie, akivel összehangolt, a megoldás egészét átfogó (SLA) biztosításában és egységes számlázásban állapodhat meg, a szükségesnek ítélt szakértői támogatás mellett” – fogalmazott Ragoncsa Géza. „A felhőszolgáltatásaink egyik legerősebb alapját a T-Systems Cloud & Data Centerünk adja, amely Közép-Kelet- Európa legnagyobb és egyik legbiztonságosabb adatközpontja is egyben” – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.


 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55