Lassan elborít bennünket az elektronikai hulladék
Az ENSZ jelentése szerint 2014-ben közel 42 millió tonna e-hulladékot "termeltünk". A trendeket tekintve néhány év múlva ez akár az 50 millió tonnát is elérheti, ami környezetvédelmi szempontból súlyos problémákat okozhat. Mit lehet kezdeni ezzel a rengeteg szeméttel?
A hulladékok több mint felét régi mikrohullámú sütők, mosógépek, mosogatógépek, illetve más háztartási berendezések, irodai eszközök teszik ki. És hogy melyik ország termeli a legtöbb e-hulladékot a világon? Az elmúlt évi adatok alapján az Egyesült Államok lakossága áll a sor elején, Kínáé és Japáné követi, az európai országok közül pedig Nagy-Britannia a legnagyobb e-hulladéktermelő.
De mi a helyzet Magyarországon? A becsélések szerint 120 ezer tonna elektronikai hulladék keletkezik itthon. Körülbelül 40-45 ezer tonna hulladék kerül visszagyűjtésre és megfelelő kezelésre. A már nem működő eszközöknek tehát kevesebb, mint a fele kerül a megfelelő helyre Magyarországon, holott nem veszélytelen tárgyakról van szó. A szeméthegyek mérgező anyagokat is tartalmazhatnak.
Az elektronikai berendezésekben a periódusos rendszer elemeinek fele benne van. A környezetre veszélyes anyagok elsősorban a nehézfémek, amelyek az elemekben, akkumulátorokban vannak. Korábban készítettek olyan eszközöket is, amelyekben higanyt használtak föl. A tévék vagy számítógépek képernyőjének üvegében ólom található, amely, ha lomtalanításkor eső hatására kimosódik, és bekerül a talajba, talajvízbe, az emberekre is veszélyes lehet - magyarázta Tihanyi Ervin.
Az e-hulladékok mennyisége egyébként az országok gazdasági helyzetével is összefüggésben van. Egy "lassúbb", visszafogottabb gazdaságban az emberek ritkábban cserélik le a berendezéseiket - tette hozzá.
Farkas Hilda, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének ügyvezetője is úgy látja, a mennyiség a következő években tovább nő majd. A problémára van azért megoldás.
A gyártók ugyan arra törekednek, hogy minél kevesebb anyagot használjanak fel a termékekhez, de a fejlődő országok családjai most szerelik majd fel háztartásaikat nagyobb mennyiségű elektronikai berendezéssel. A megoldás abban rejlik, hogy a használat után tudatos fogyasztóként vissza kell juttatni az anyagforgalomba az eszközöket, így az ipar újra és újra fel tudja dolgozni őket, kímélve az eredeti primer erőforrásokat. Ennek komoly záloga az újrahasznosítás - emelte ki Farkas Hilda.
Forrás: Kossuth Rádió/Közelről / hirado.hu
Kapcsolódó cikkek
- Több pénz jut e-hulladék kezelésre
- Több pénz jut e-hulladék kezelésre
- "Lepapírozott" papírmentes irodák
- "Lepapírozott" papírmentes irodák
- Az okosabb nyomtatás irányába tereli a vállalatokat a Xerox
- Az okosabb nyomtatás irányába tereli a vállalatokat a Xerox
- Az űrben építene erőművet Kína
- Az űrben építene erőművet Kína
- Eltűntették a rekordnézettségű kínai szmogdokumentumfilmet a videomegosztókról
- Eltűntették a rekordnézettségű kínai szmogdokumentumfilmet a videomegosztókról
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.