Fesztiválarc kerestetik!

forrás: Prím Online, 2015. június 5. 12:23

Megoldódott a problémája annak, aki valamilyen okból nem tud személyesen részt venni kedvenc fesztiválján, de nagyon szeretne. A Telekom felöltöztetett interaktív figurái segítségével immár bárki bejuthat a fesztiválokra, és ott kedvére ismerkedhet, bulizhat vagy akár az első sorig furakodhat a kedvenc bandájának koncertjén.

A BuddyMe egy nyakba ültethető, interaktív, internetről irányítható, kamerával és mikrofonnal felszerelt fesztiválfigura, aki a 4G hálózat segítségével bárkit élőben tudósít arról, hogy mi zajlik a fesztiválokon – ha ő maga nem jutott be. A kintiek élő streamen követhetik az eseményeket, miközben az interneten keresztül, a www.festivalbuddy.hu weboldalról felváltva irányíthatják a figurát. Beszélni tudnak rajta keresztül, az arcuk látszik a monitoron, sőt, még a figura kezét is irányítani tudják majd.

 



Miután az interaktív figurák járni, közlekedni nem tudnak önállóan, így ahhoz, hogy igazi, személyes fesztiválélményben részesüljenek a távolmaradók, némi segítségre is szükség lesz. Ezért várják azokat a fesztiválarcokat, akik belevetnék magukat az események sűrűjébe, és nyakukba vennék a BuddyMe-t. BuddyGuide-nak jelentkezhet bárki, aki betöltötte a 18-at, és ismeri a fesztiválok világát. Aki BuddyGuide szeretne lenni a VOLT-on vagy a Soundon, nincs más teendője, minthogy június 17-ig #festivalbuddy és az általa kiválasztott fesztivál hashtagével  (#volt vagy  #sound) feltölt az Instagramra egy 15 másodperces videót, amelyben elmondja, hogy miért jó vele bulizni.

A több szakaszból álló válogatás utolsó körében a Telekom Facebook-közössége döntheti el, hogy kik a legalkalmasabbak a feladatra. Ha a választott BuddyGuide-ok végül vállalják a bevetést, ők tiszteletjeggyel vehetnek részt az általuk kiválasztott fesztiválon. Sőt, a BuddyGuide-ok az ingyenes napijegy mellett szállást, némi fesztiválon elkölthető költőpénzt is kapnak, sőt, esetleg még a backstage-be is bekukkanthatnak. Utóbbit így azok is élvezhetik, akik a virtuális fesztiválozást választják.

 

További információ: www.festivalbuddy.hu
 

Kulcsszavak: fesztivál Magyar Telekom

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09