Zöld út a PlayStation emulátornak

Kővári Ádám Kővári Ádám, 2000. október 2. 20:21
A legfelsőbb bíróság, úgy döntött, hogy továbbra is engedélyezi a Connectix cégnek a Virtual Game Station, egy PlayStation emulátorprogram árusítását. A Virtual Game Station program segítségével személyi számítógépeken is játszhatunk a Sony PlayStation konzoljára írt játékokkal.
Az AP híradása szerint a bíróság minden egyéb kommentár nélkül engedélyezte a Connetix cégnek a szoftver forgalmazását. A döntés hétfőn született meg az ügyben. A Sony 50 millió PlayStation konzolt adott el világszerte. A játékgép televízióra köthető, és CD lemezes programok futtathatók segítségével. A PlayStation szoftverét, operációs rendszerét szerzői jogok védik.

A Connectix 1999 januárjában kezdte meg a Virtual Game Station árusítását, amely a személyi számítógéppel rendelkezőknek feleslegessé teszi a PlayStation konzol megvásárlását.

A Virtual Game Station programkódja nem tartalmazza a PlayStation jogvédett szoftverét, de a Virtual Game Station kifejlesztéshez vissza kellett fejteni az eredeti programot. A Sony többek között ebbe a műveletbe kapaszkodott a per során, egyelőre sikertelenül.

Connectix - Sony Computer Entertainment= 1:0

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36