Szeptember 1-jén indul Az Év Honlapja pályázat

forrás: Prím Online, 2015. augusztus 31. 13:52

2015-ben is kiosztják az online szakma egyik legrangosabb díját! A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által 14 éve életre hívott ’Az Év Honlapja’ pályázat szeptember 1-jén indul. A szervezők összesen 25 kategóriában várják a nevezéseket.

Az eddigi évekhez hasonlóan idén is részt lehet venni a szakma legjelentősebb versenyén, Az Év Honlapja pályázaton, ahol számos kritérium alapján választják ki a legjobbakat. A „Honlapod a holnapod!” korunk alapigazságának tekinthető, így a neves szakemberekből álló, új tagokkal tarkított zsűri a kiválasztott weboldalakkal szeretne példát mutatni, hogy miként lehet komolyan venni az online jelenlétet, kiszolgálva ezzel az ügyfelek minden igényét.

 

„A közösségi intelligencia új dimenziója köszöntött ránk - a közösség felemel, befogad, oktat, vigyáz rád, kiküszöböli a hiányosságaidat, fejleszti a tudásodat, terjeszti a közösségi eredményeket és nem utolsó sorban elnézi a gyengéidet. A digitális jelenlét évek óta átalakulóban van, fejlődik. Idén rengeteg olyan pályázatot várunk, ami ezt a gondolkodást tükrözi, sőt ezt kihasználva a fejlesztők teljesen új, integrált platformokat működtetnek!” – nyilatkozta Varga István, a pályázat alapítója. 

A pályázatra a már megszokott módon, 25 kategóriában várják a kizárólag magyar nyelvű honlapokat. Idén is lehetőséget kapnak a fiatalok, hiszen az Ifjúsági kategóriában a 14-18 év közötti tehetségek díjmentesen jelölhetik weboldalukat. Az elbírálásnál több szempont alapján értékelik a pályázatokat. Nem elég ugyanis a megnyerő dizájn: a marketingkommunikáció és a digitális média területén elismert szakemberekből álló zsűri többek között az innovatív megoldásokat, az interaktivitás lehetőségeit, a navigációt és a releváns tartalmat is értékeli. Ismét lesz közönségszavazás is, ahol bárki támogathatja a kiválasztott honlapokat a pályázat teljes ideje alatt.

 

Türr Nikolett, a pályázat projektvezetője az alábbiakban fogalmazta meg az operatív változásokat: „A pályázat szervezésénél mindig törekszünk a megújulásra, hiszen nekünk is tartanunk kell a lépést a folyamatosan fejlődő online világgal. Éppen ezért idén egy modernebb honlappal, jelentkezési felülettel és zsűrimotorral készülünk a pályázati időszakra. A nevezési folyamatba szeretnénk bevonni a nagyközönséget is, így továbbra is él az a funkció, mellyel a hivatalos honlapon bárki egyetlen gombnyomással ajánlhatja a pályázatot a díjra érdemesnek tartott weboldal tulajdonosának, ezzel segítve, hogy kedvenc honlapja is akár versenybe kerülhessen.”

 

A szervezők szeptember 1. és október 31. között fogadják a pályázatokat, az ünnepélyes díjátadóra pedig december elején kerül sor Budapesten, ahol megismerhetjük 2015 legjobb honlapjait és kreatív megoldásaikat.

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Magyar cégek férhetnek hozzá Európa legnagyobb innovációs hálózatához

A magyar innovációs ökoszisztéma megerősítését zászlójára tűző Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) partnerséget kötött az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) Health hálózattal, amelynek célja az európai polgárok egészségesebb jövőjének előmozdítása az egészségügyi innováció támogatásán keresztül. Az együttműködés fontos mérföldkövet jelent az egészségügyi innovációval foglalkozó magyar vállalkozások számára, hiszen az EIT Health InnoStars kiterjedt hálózatához való hozzáférés kaput nyit számukra az európai partnerekhez és rajtuk keresztül az európai és nemzetközi piacokhoz.

2024. április 9. 13:20

Közel háromezren vettek részt a PlayIT-n

Nagysikerű rendezvénynek, a PlayIT-nak adott otthont a Széchenyi István Egyetem: az országos gamerexpóra közel háromezren látogattak ki. Az esemény minden korosztályt megmozgatott és az egész család számára szórakozást kínált, a campus több helyszínén várták a gaming és az e-sport iránt érdeklődőket.

2024. március 31. 14:29

Eldőlt, hogy kik képviselik Magyarországot a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián

Két magyar csapat jutott tovább a Szíriában megrendezésre kerülő Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiára (IIOT). A világverseny nemzeti előválogatójaként szolgáló Kódkupát március 10-én rendezte meg a Neumann Társaság az Algo Pro Club és a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium együttműködésével. A hiánypótló csapatverseny nagy hangsúlyt helyez a csapattagok közötti kooperációra, ami a vállalati munkakultúrára is felkészíti a fiatalokat.

2024. március 20. 16:03

MI festőrobot szórakoztatta a nézőket a Magyar Ifjúsági Robot Kupán

Az előző évek közkedvelt versenyszámaival, így többek közt a robotszínházzal, robotfocival és a menekítő robotok mérkőzésével zajlott le a 17. Magyar Ifjúsági Robot Kupa (MIRK) Nyíregyházán. A versenyt a Neumann Társaság megyei szervezete, a Nyíregyházi Egyetem és a Magyar Robot Kupa Alapítvány szervezésében, a Neumann Társaság kiemelt szakmai támogatásával bonyolították le.

2024. március 12. 19:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09