Offline programok is várják az érdeklődőket az ELTE online állásbörzéjén

MTI Sajtóadatbank, 2015. október 27. 12:25

Hatodik alkalommal rendezik meg november 3-5. között az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) virtuális állásbörzéjét, amely ezúttal az online térből kilépve, az egyetem Múzeum körúti kampuszán offline programokkal is várja az érdeklődőket. 

A felsőoktatási intézmény tájékoztatója szerint az allasborze.elte.hu weboldal három napra online kiállító térré változik, ahol több mint 60 standon olyan neves cégek hirdetik meg betöltésre váró pozícióikat, mint az Ernst & Young, a TATA Consultancy Services, a GE, a Deloitte, a Tigra vagy a Loxon.   
 

A Múzeum körúton eközben a Forbes magazin újságírója, a Parapark kreátora és a Miutcánk.hu ötletgazdája vall munkáról, álláskeresésről, bemutatkoznak olyan tehetséges fiatalok, akik valaha az ELTE-ről indultak, de azóta sikeres karriert futottak be. Az ELTE Karrierközpont szakemberei a rendezvény teljes ideje alatt online önéletrajz-ellenőrzéssel segítenek növelni a jelentkezők esélyeit az álláskeresési versenyben - írták.
 

A részletes program az ELTE Karrierközpont honlapján, illetve Facebook-oldalán érhető el. Az online börze és a Múzeum körúti programok is ingyenesen, de regisztrációhoz kötötten látogathatók.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36