Ismét kiosztják a Kovács Attila-díjat
Az NJSZT által szervezett Digitális Esélyegyenlőség (DE!) konferencián idén a Kovács Attila-díjat is átadják.
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) november 19-én a Danubius Hotel Gellért patinás falai közé idén is az információs társadalom aktuális helyzetének és jövőjének fontos kérdéseit elemző konferenciát szervezett.
A konferencia célja együtt örülni a fénynek és közös erővel merni rávilágítani az árnyékra. Megtudhatjuk, mennyit számít az együttműködés és a közösség ereje; hogy van-e élet a virtuális halál után, s hogy milyen veszélyeket rejt az informatika és a jog Bermuda-háromszöge. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is izgalmas program várja a téma iránt érdeklődőket. A konferencián kerül sor az NJSZT idei díjainak, valamint a „Kovács Attila-díj: az év informatikai újságírója”-díj ünnepélyes átadására is.
A konferenciát az immár nyolcéves hagyományoknak megfelelően élő internetes közvetítésen is nyomon lehet majd követni.
Kapcsolódó cikkek
- Ki lesz 2015 legjobb informatikai újságírója?
- Erdélyben is lehet magyar nyelvű ECDL vizsgát tenni
- 2014-ben közel 16 ezren indultak el a digitális írástudás elsajátítása felé
- Az Index munkatársa az év informatikai újságírója
- Átadták a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság kitüntetéseit
- Okosodjunk okosan - 8. Digitális Esélyegyenlőség konferencia
- Az NJSZT Elnökség állásfoglalása az internet-szolgáltatással kapcsolatos adó tervezetéről
- Digitális Esélyegyenlőség (DE!) Konferencia – Okosodjunk okosan
- Szegeden tartották a 8. IT STAR nemzetközi konferenciát
- Idén is kerestetik az év informatikai újságírója
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.