Bitcoinnal finanszírozza magát az Iszlám Állam
A GhostSec (Ghost Security Group, vagyis Kísértet Biztonsági Csoportot) nevű hackercsoport azt állítja, hogy több olyan bitcoinszámlára bukkant, amely a terrorszervezeté, és egyikükön hárommillió dolláros összeg volt virtuális valutában.
A "hacktivisták" a Kronos Advisory nevű nemzetbiztonsági tanácsadó cég társalapítóját, Michael K. Smitht értesítették erről, miután kormányilletékesek nem szenteltek kiemelt figyelmet ennek.
A hackercsoport szerint az Iszlám Állam a törvénytelen forrásokból származó bevételeinek 1-3 százalékát - 4,7-15,6 millió dollárt - virtuális valutában tartja. A Fox News idézi az amerikai pénzügyminisztérium becslését, amely szerint az Irak és Szíria nagy részét uraló terrorszervezetnek évente 468-520 millió dollár bevétele származik elsősorban törvénytelen olajügyletekből, fosztogatásokból, zsarolásokból, önkéntes adományokból és váltságdíjakból.
A GhostSec bejelentése néhány nappal az után látott napvilágot, hogy egy másik, nem kevésbé ismert nemzetközi hackercsoport, az Anonymus háborút hirdetett a terrorszervezet ellen a 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek miatt.
Már korábban felmerült a gyanú, hogy az Iszlám Állam bitcoinokat is használ pénzügyei lebonyolításához, hogy a hatóságok ne tudják nyomon követni pénzmozgásait. A bitcoin csak virtuálisan létezik, a szabályozatlan digitális pénz egy fajtája. A virtuális devizával való kereskedelmet sehol sem szabályozzák, egy kormány sem ismerte el ezeket legális fizetőeszközként, nem tartoznak egyetlen ország hatóságának, jegybankjának felügyelete alá sem, használatukat szinte lehetetlen nyomon követni.
A bitcoint többnyire hagyományos valutáért vásárolják - általában dollárért, euróért, fontért és yenért - közvetlenül egy másik személytől vagy internetes platformokon, majd ezt követően bekerül egy úgynevezett digitális pénztárcába, és bizonyos termékek, illetve szolgáltatások megvásárlására használják, vagy visszaváltják hagyományos valutává. A bitcoin értéke ezeken a platformokon a kereslet-kínálathoz igazodva változik.
Kapcsolódó cikkek
- Az interneten is háború dúl az Iszlám Állam ellen
- Lehetetlen elbújni az interneten
- Az Iszlám Állam harcosainak személyes adatait listázta az Anonymous
- Az Anonymus totális háborút hirdetett az Iszlám Állam terroristái ellen
- Több tízezer twitterező mellett CIA, FBI, NSA adatokhoz jutott az Iszlám Állam
- Fellélegezhetnek a CoinVault és Bitcryptor zsaroló vírusok áldozatai
- Csaknem tizennégymillió szélsőséges tartalmú videót töröltek a Youtube-ról
- Virtuális rubellel, azaz BitRubellel állnak elő az oroszok
- Marokkói hackerek figyelmeztették a magyar államot
- Bitcoin lopással vádolják az MtGox vezérigazgatóját
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.